OJD újra egy saját maga által feltételezett, egyfajta ellenség-képként elképzelt konszenzuális rendszerrel szembeni pszeudo-lázadásra épít. Azt a hatást kelti, mintha létezne a „gondolatiság”, a „komolyság”, a „mélyértelműség” konszenzuális rendszere, melyet ő most megtör és szubverzíven kinevet a „szórakoztatás”, a „humor”, az „érzékiség” epifániájának felmutatásával.

http://foter.ro/cikk/20140901_fall_sandor_orban_janos_denes_visszatertem

Én úgy látom, hogy az az „eseményszerűség”, amelynek hatását maga körül kelti, voltaképpen egy illúzióra építkezik – hatékonyan. Valójában mindez a fogyasztási konszenzus logikájának megerősítése, nincsen benne (legalábbis a publicisztikus önmegfogalmazások szintjén) eseményszerű kikülönülés, azaz semmi helyettesíthetetlen vagy egyedi, semmi idegen, semmi megbotránkoztató vagy új. Mintha épp ezért lenne vonzó. Mert – látszólag – semmilyen intellektuális nehézkesség, bonyodalom, megértési kényszer nem zavarja (vagy ahogy ígéri: nem fogja zavarni) az élvezést, a „bulit”, ha majd elkezdődik.

El tudja hitetni, hogy ő a “préri” valódi gazdája, akinek visszatérését mindenki várta, hogy folytatódhasson végre a Coco Jambo.

https://www.youtube.com/watch?v=cOrc37wNUqU

Rafinált mechanika ez, mely szinte észrevétlenül működik, mivel hihetetlenül koherens, nincs benne feszültség, kérdés, kétely: a fogyasztói konszenzust úgy tartja fönn, hogy annak lényegi mechanizmusát saját működésében elleplezve szembeszáll a fogyasztás logikája alól kikülönülni vágyó tendenciákkal. A művészet, az esztétikum kritériumai nála elleplezhetetlenül a hírnév, a siker, a szórakoztatás, a humor és egyfajta megszelídített, „pajzán” testiség, az ő szavaival: az „erotika” kategóriához kötődnek. A test itt csak örülni és élvezni képes, nem ismeri a szenvedést, az öregedést, továbbá nem lehetősége a nyelviség által befoghatatlan, azt provokáló tapasztalatoknak.

De még ezt a hiányt is okosan és reflexíven használja ki: kijelenti, hogy az ember valójában állat. Ettől tapasztaltnak, emberismerőnek, az illúziókkal való leszámolás hírnökének tekintheti magát.Továbbá javíthatatlannak, örökifjúnak, aki a serdülőkori bulikorszak feelingjét, a normatív követelményektől való megszabadulást halálig tartó életmóddá változtatja, s a kapitalizmus életérzését megvédelmezi fanyar kritikusaitól.

Persze az önleleplező ideológiai megfogalmazásoknál a művei többnyire többet hoznak. Mindenesetre szerintem itt egy jellegzetes, karakteres, sőt letisztult fogyasztói ars poeticáról van szó, mely épp ezért kiválóan használja a reklám, a marketing, az önmenedzselés, az eladási stratégiák nyelvi, képi, kommunikációs stratégiáit. Pontosabban: nem pusztán használja, hanem immanensen beépítette poétikájába és életmódjába.

De hatékonysága és sikere nem csak a kereskedelmi érzékből („ördöngösség”) következik, ennél kicsivel mélyebben alapozódik meg: igen árnyaltan működteti a fenyegetés és a kielégülés ígéretének stratégiáit. Azért képes viszonylag nagy visszhangot kiváltani, mert gyakorlatilag az esztétikai rendszer egészének alapállását (a kikülönülés, az egyediség, a szingularitásra való törekvés jogosságát) fenyegeti, neveti ki, sőt provokálja.

A szingularitás, egyediség szerinte értelmetlenül aszketikus művészeti igényének a helyére egy egyedi brand-et, egy terméket, a művészi produktumot mint fetisizált, vágykeltő árút írja be, a „hamisítatlan OJD-védjegy”-et. És leplezetlenül kineveti, illetve illúzórikusnak (talán alacsonyabb rendűnek is?) tekinti azt, ami nem elégszik meg ennyivel.

Szerintem ettől lesz valóban egyedi (és érvényes?) ez a poétika, nem pedig az érzékiségtől, a humortól, meg egyebektől, melyeket önmagáról hirdet. Hogy koherensen foglalja össze és hirdeti egy életmód, sőt tágabban: egy gazdasági-politikai-kulturális rendszer ígéretét, igényeit. Ennyiben tehát ez a poétika egyben politika is, mely érzékeny, de a kommunikációs erőszakot sem nélkülöző hódító-csábító technikákkal dolgozik.

Épp ezért nem árt érzékenyen jelezni, hogy időközben a Coco Jambo-korszak véget ért, és elközelgett a sötétség uralma. Támad a gyáván elfojtott negativitás. The winter is coming!

Ám várjuk az új kötetet!