OJD el tudja hitetni, hogy ő a préri valódi gazdája, akinek visszatérését mindenki várta, hogy folytatódhasson végre a Coco Jambo.
OJD újra egy saját maga által feltételezett, egyfajta ellenség-képként elképzelt konszenzuális rendszerrel szembeni pszeudo-lázadásra épít. Azt a hatást kelti, mintha létezne a „gondolatiság”, a „komolyság”, a „mélyértelműség” konszenzuális rendszere, melyet ő most megtör és szubverzíven kinevet a „szórakoztatás”, a „humor”, az „érzékiség” epifániájának felmutatásával.
http://foter.ro/cikk/20140901_fall_sandor_orban_janos_denes_visszatertem
Én úgy látom, hogy az az „eseményszerűség”, amelynek hatását maga körül kelti, voltaképpen egy illúzióra építkezik - hatékonyan. Valójában mindez a fogyasztási konszenzus logikájának megerősítése, nincsen benne (legalábbis a publicisztikus önmegfogalmazások szintjén) eseményszerű kikülönülés, azaz semmi helyettesíthetetlen vagy egyedi, semmi idegen, semmi megbotránkoztató vagy új. Mintha épp ezért lenne vonzó. Mert – látszólag – semmilyen intellektuális nehézkesség, bonyodalom, megértési kényszer nem zavarja (vagy ahogy ígéri: nem fogja zavarni) az élvezést, a „bulit”, ha majd elkezdődik.
El tudja hitetni, hogy ő a "préri" valódi gazdája, akinek visszatérését mindenki várta, hogy folytatódhasson végre a Coco Jambo.
">
Rafinált mechanika ez, mely szinte észrevétlenül működik, mivel hihetetlenül koherens, nincs benne feszültség, kérdés, kétely: a fogyasztói konszenzust úgy tartja fönn, hogy annak lényegi mechanizmusát saját működésében elleplezve szembeszáll a fogyasztás logikája alól kikülönülni vágyó tendenciákkal. A művészet, az esztétikum kritériumai nála elleplezhetetlenül a hírnév, a siker, a szórakoztatás, a humor és egyfajta megszelídített, „pajzán” testiség, az ő szavaival: az „erotika” kategóriához kötődnek. A test itt csak örülni és élvezni képes, nem ismeri a szenvedést, az öregedést, továbbá nem lehetősége a nyelviség által befoghatatlan, azt provokáló tapasztalatoknak.
De még ezt a hiányt is okosan és reflexíven használja ki: kijelenti, hogy az ember valójában állat. Ettől tapasztaltnak, emberismerőnek, az illúziókkal való leszámolás hírnökének tekintheti magát.Továbbá javíthatatlannak, örökifjúnak, aki a serdülőkori bulikorszak feelingjét, a normatív követelményektől való megszabadulást halálig tartó életmóddá változtatja, s a kapitalizmus életérzését megvédelmezi fanyar kritikusaitól.
Persze az önleleplező ideológiai megfogalmazásoknál a művei többnyire többet hoznak. Mindenesetre szerintem itt egy jellegzetes, karakteres, sőt letisztult fogyasztói ars poeticáról van szó, mely épp ezért kiválóan használja a reklám, a marketing, az önmenedzselés, az eladási stratégiák nyelvi, képi, kommunikációs stratégiáit. Pontosabban: nem pusztán használja, hanem immanensen beépítette poétikájába és életmódjába.
De hatékonysága és sikere nem csak a kereskedelmi érzékből („ördöngösség”) következik, ennél kicsivel mélyebben alapozódik meg: igen árnyaltan működteti a fenyegetés és a kielégülés ígéretének stratégiáit. Azért képes viszonylag nagy visszhangot kiváltani, mert gyakorlatilag az esztétikai rendszer egészének alapállását (a kikülönülés, az egyediség, a szingularitásra való törekvés jogosságát) fenyegeti, neveti ki, sőt provokálja.
A szingularitás, egyediség szerinte értelmetlenül aszketikus művészeti igényének a helyére egy egyedi brand-et, egy terméket, a művészi produktumot mint fetisizált, vágykeltő árút írja be, a „hamisítatlan OJD-védjegy”-et. És leplezetlenül kineveti, illetve illúzórikusnak (talán alacsonyabb rendűnek is?) tekinti azt, ami nem elégszik meg ennyivel.
Szerintem ettől lesz valóban egyedi (és érvényes?) ez a poétika, nem pedig az érzékiségtől, a humortól, meg egyebektől, melyeket önmagáról hirdet. Hogy koherensen foglalja össze és hirdeti egy életmód, sőt tágabban: egy gazdasági-politikai-kulturális rendszer ígéretét, igényeit. Ennyiben tehát ez a poétika egyben politika is, mely érzékeny, de a kommunikációs erőszakot sem nélkülöző hódító-csábító technikákkal dolgozik.
Épp ezért nem árt érzékenyen jelezni, hogy időközben a Coco Jambo-korszak véget ért, és elközelgett a sötétség uralma. Támad a gyáván elfojtott negativitás. The winter is coming!
Ám várjuk az új kötetet!
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.
Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Őszintén azt hittem, hogy a megszavazott óriási bizalmat, a gyalázatosan végigvitt tíz évet követően legalább a távozása méltóságteljes lesz ennek az embernek. Úgy tűnik, mégsem.
Őszintén azt hittem, hogy a megszavazott óriási bizalmat, a gyalázatosan végigvitt tíz évet követően legalább a távozása méltóságteljes lesz ennek az embernek. Úgy tűnik, mégsem.
Már a szélsőséges Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja Egyesület elnöke is a parlamentbe menne. Kell ez nekünk?
Már a szélsőséges Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja Egyesület elnöke is a parlamentbe menne. Kell ez nekünk?
Az okoseszközök túlhasználása a kihat fiatalok mentális egészségére, de minket sem kímél. Mennyire drasztikus lépés az EU-s országok okoseszköz-visszaszorítása az oktatási intézményekben?
Az okoseszközök túlhasználása a kihat fiatalok mentális egészségére, de minket sem kímél. Mennyire drasztikus lépés az EU-s országok okoseszköz-visszaszorítása az oktatási intézményekben?
Avagy milyen lyukból milyen szél fúj kampányban, és mennyire vagyunk szélvédett helyen?
Avagy milyen lyukból milyen szél fúj kampányban, és mennyire vagyunk szélvédett helyen?
Szenvedélyes viszony fűz a mobiltelefonunkhoz. Vele ébredünk, ismeri a titkainkat, és mindenhová elkísér minket. Az ideális készülék megtalálása egyre nagyobb kihívás, de ez a legkisebb probléma.
Szenvedélyes viszony fűz a mobiltelefonunkhoz. Vele ébredünk, ismeri a titkainkat, és mindenhová elkísér minket. Az ideális készülék megtalálása egyre nagyobb kihívás, de ez a legkisebb probléma.
Hamarosan véget ér a fesztiválszezon, a brandek viszont mindennél erőteljesen nyomulnak. Jó-e az nekünk, ha toljuk a multicégek szekerét anélkül, hogy észrevennénk? Lehet-e még élvezni valamit anélkül, hogy folyton reklámhelyszínre csöppennénk?

Ez a képviselő alkotmánymódosítással kötelezné a romániai magyarokat is, hogy tudjanak románul. Nem AUR-os képviselőről van szó.
Ez a képviselő alkotmánymódosítással kötelezné a romániai magyarokat is, hogy tudjanak románul. Nem AUR-os képviselőről van szó.
„A valamikori Szent Anna-tó és a Csomád nem sokkal azután került a tudományos figyelem középpontjába, hogy két évvel ezelőtt, 2136-ban Indonéziában kitörni készült a Krakatau.”
„A valamikori Szent Anna-tó és a Csomád nem sokkal azután került a tudományos figyelem középpontjába, hogy két évvel ezelőtt, 2136-ban Indonéziában kitörni készült a Krakatau.”
Lassan, de biztosan jön az elsivatagosodás. Fel vagyunk mi erre készülve?