Voltunk búcsúban
Dámna azért szimpatikus, mondják, mert vasárnap volt misén és áldozott is, meg aztán vörösre is festette a körmeit. Csak ezétt.
Voltam a szluzsbán.
Olyan, mint otthon, csak románul. Érdekes. Volt egy-egy pillanat, mise alatt, amikor kazettofonról szólt egy-egy olyan nóta, amiért Bunyós Pityu kezet csókolna.
Szluzsba után ebédre voltam hivatalos. Volt szörmöluca (amit valamiért ők galuskának hívnak), azaz szőlőlevélbe tekert rizs, kevéske őrölt hússal. Távol áll a töltöttkáposztától. Nagggyooon távol.
Aztán volt szürbá. Szürba moldoveneászkö. Mindenki feláll és táncol az udvaron. Aztán ittunk mindent: fehéret, vöröset, olaszt, moldoveneászkát, visinyátát. Sert. S megint elölről.
Adtak tanácsokat: hol nem szabad a hegyen átalmenni, mert megesznek a csobánkutyák, hol kell homoktövist szedni, hol lehet 7 lejes bort venni olcsón.
Szürke hétköznapok
Megyek az úton a gyermek után, aki ellopta a nagy piros és zöld krétámat. Nem nagy érték, de következetesnek kell lenni din oficsiu.
(Igazán jól telt az óra, megint előkerült a tobosár és a haldokló kecske játék, ilyen archaikus népi izé, iszonyat hangosan kell benne dobolni es cserregtetni, meg ordítozni.)
Azért esett olyan rosszul nekem a lopás, mert ha még unatkozott volna órán és azért lopott, hogy megbosszulja a világ ezen igencsak felháborító igazságtalanságát, miszerint minden iskola rémség, mert hiába, a magyarórán is tanulni kell… De nem, ő azért lopott, mert azon a vidéken “fehér embertől” lopni nem számít egyértelműen bűnnek.
Szembejön a gyermek.
– Szkuze, dámna, eu ám furat din greseála. Hop ni, asa venea la buzunare. (Elnézést, nagysága, tévedésből loptam. Hopp, egyszer csak becsusszant a zsebembe.)
Ennyi.
A betörő, aki nem talált semmit
Valahogy még sajnáltam is a vézna bolondját… ahogy futott görnyedve, majd lebújt a földre, azt hívén, nem látom – pedig egyértelmű volt azon a hideg vasárnap éjjelen, hogy rám törte a házat és ki akart rabolni, mert tudta, hogy egyedül élek. Volt abban a futásban valami állati: a behúzott farkú kóborkutyák és az éhes, veszett vadrókák rohannak így, mikor megijesztenek, de ők maguk még jobban rettegnek…
Láttam én itt már sok nem túl emberit, s addig bohóckodtam, amíg sikerült elfelejteni a nyomort.
Hiába na, nem jó az érzékeny női léleknek ezen a vidéken.
Az biztos, ha még egyszer meglátom éjjel az udvaromon, a fejszét a hátába állítom. Legalábbis ezt gondoltam a következő napokban.
Hát nem képes és visszajön betörni a mellettem lévő üres házba a következő hideg szombati éjjelen?!
Miből gondolta, hogy román vidéken pénzt lehet csinálni ötvennyolc darab magyar mesecédéből?
A mélymagyar öntudat borzongatóan egzotikus és nosztalgikus rezervátumáért sóhajtoznak a nemzeti turisták. Archaikust szeretnének látni-hallani abban a szombat délutáni pár órában, amíg megismerik a „Csángóföldet”. Mit mondhatnék nekik, hogy ne csak valósághű legyen, hanem igaz is, s mégse tűnjek rögtön mítoszrombolónak, nemzetárulónak?!
Címlapkép forrása: www.csangok.ro
A sorozat előző részei az alábbi linkeken érhetők el: