Azt senki sem vonhatja kétségbe, hogy az egyetlen magyar Nobel-díjas szerzőnk nem éremelné meg a legmagasabb állami kitüntetést. Hogy ezt épp Orbán adja át, aki rettentően következetlen a magyar közelmúlt kérdéseiben, az szinte véletlen. Az átadó következetlenségét viszont semmiképp sem szabad Kertészre és életművére terhelni.
„A legnagyobb következetlenség mégis a hívekben támadt fel. Azokban, akiknek elhitették, hogy Imre Kertész már nem is magyar, így igazából nem is kell figyelembe venni, úgyis csak a hazáját mocskolja, a svéd akadémia pedig ugyanúgy része a holokausztbiznisznek, mint a németek, akik a lelkiismeretük miatt járték ki neki a Nobelt. Hogy lesz mindebből Szent István-rend, hogy lesz a legfőbb magyar a legkisebb hazaárulóból? Vagy akkor most már az árulót kitüntető vezénylő tábornok is áruló? Hát milyen fordulat az ilyen? Kiben lehet itt akkor megbízni? Vagy megint támadásba lendült a buzilobbinál is erősebb zsidólobbi, és saját országában fenyegetett meg a legfőbb országépítőt? Vagy csak pusztán számításból igazított ezzel egy kicsit az amúgy rettenetesen eltolt országimázson, hogy a külföld is megnyugodjon és befogja a száját?
Látható, hogy ezek mind-mind olyan kérdések, amelyek igencsak távol esnek Kertész életművétől. Bárki felvethetné, hogy de hát annak idején roppant karakánnak tartottuk, hogy Erdős Virág nem fogadta el a Nemzeti Kulturális Alapnál elnyert ösztöndíját, mert az a Kárpátia egyik lemezének megjelentetését is támogatta. Vagy Ferlinghetti gesztusát, aki emberi jogi aggályai miatt utasította vissza a Szőcs Géza alapította Janus Pannonius-díjat, mert abban a kormány pénze is benne lett volna. Eme logika fényében Kertész díjátvételét megalkuvásnak kellene gondolnunk. Holott mindkét gesztus nagyon is érvényes a maga szemszögéből. Kertész helyett egész életműve tiltakozik és áll ellen, hogy a politika fel- és kihasználja, míg Erdős és Ferlinghetti esetén a visszautasítás is az életmű szerves részévé válik. A felvállalt közéleti szerep erősíti a verset, és fordítva.”
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
Befejezhetetlen írás a Pénzpazarlásra Harminc Éve Rácsodálkozó Döntéshozók Országára rácsodálkozásról.

A birminghami műfajteremtő metállegendák hagyatéka az egyetemes kultúra része marad. Azoknak is, akik a vasfüggöny mögül lesték őket, és azoknak is, akik az angol vasöntödékből.
A birminghami műfajteremtő metállegendák hagyatéka az egyetemes kultúra része marad. Azoknak is, akik a vasfüggöny mögül lesték őket, és azoknak is, akik az angol vasöntödékből.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Az embernek kedve lenne, nem emigrálni, dehogy, máshol se kolbászabb a kerítés, csak a reklámokban… inkább elbújni szégyenében, hogy ez a román(iai) rendszer ennyire képes.
Az embernek kedve lenne, nem emigrálni, dehogy, máshol se kolbászabb a kerítés, csak a reklámokban… inkább elbújni szégyenében, hogy ez a román(iai) rendszer ennyire képes.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Mert a szakik szerint már csak idő kérdése, hogy mikor veszi át az irányítást…

A 85 éves Emil Constantinescu meglepően őszinte volt egy, a bányászjárás évfordulójára szervezett eseményen, de ez aligha nyújt elégtételt a történelmi sérelmekre…