„A társadalombiztosítási járulék csökkentéséről sem fognak lemondani – még ha sokan látják is, milyen veszélyek rejlenek az intézkedésben a jövőre nézve, kampányban nem valószínű, hogy azok kerekednének fölül, akik bevállalják a lépés elutasításának ódiumát.

A költségvetési űrök betömését célzó intézkedések eközben sorra kudarcot vallottak. Az üzemanyagok hétcentes plusz jövedéki adója nem hogy többet hozott volna a konyhára, elvett onnan azáltal, hogy a közúti fuvarozók, amikor csak tehetik, külföldön tankolnak, az úgynevezett oszlopadó pedig a befektetési kedvet vette vissza.

A kapkodás – mint látjuk – semmi jót nem hozott. De valahogy azt vártuk volna, hogy a recesszió láttán legalább levonják a tanulságokat, s megpróbálnak konkrét, hoszszú távon is fenntartható stratégiákat kidolgozni. Ehelyett továbbra is csak rövid távon gondolkodnak, a pénzosztásokkal megvásárolható voksokat számolják. Akárcsak elődeik. Aztán lejárnak a választások, visszatérnek Bukarestbe a nemzetközi hitelezők képviselői, a jövő évi költségvetési sarokszámok körvonalazásakor pedig újabb adónemek pattannak ki a fejekből, s kezdődik minden elölről.

A Pató Pál-i hozzáállás tehát idén sem változott, a recesszió sem lökte le trónjáról a hivatalos doktrínává avanzsált kapkodáspolitikát. Vajon meg sem állunk az államcsődig, vagy előtte azért még győzhet a józan ész?”