Jézus-szindróma 4. Voltunk szomszédolni

Az egyetlen család ebben a faluban, ahol nem alkoholisták a szülők, és még nem mentek el Olaszba’ dolgozni. Két lányuk van, a nagyobb már magyar iskolába jár. Nagy eredmény ez, ha azt vesszük, hogy a többi gyereknek a külföldi vendégmunkánál nem terjed tovább az életcélja.

Nézzük a Steaua-Bârsănești meccset (ami olyan, mintha Csajágaröcsöge játszana a Fradival): a Ronaldinnyo-frizurás bârsănești  legénkéknek esélyük sincs, amúgy is bunda az egész.

Beszélgettünk a cigányokról – a falubeliek nagyon büszkék arra, hogy nincs egyetlen cigány sem a faluban – , a primárról, a pópáról s az országról.  

Az országot Romániának hívják,

ez mindent megmagyaráz. Nincsenek aszfaltozott utak: ha egy faszállító autó végigmegy a falun, akkor hatalmas sűrű porral telik meg a levegő, ha esik, akkor nyakig sár lesz.

A primár nem erőlteti az utak aszfaltozását – biztos van jobb dolga… Kultúrházat se láttam, sportpályát se...

A pópa azt prédikálta tavaly, hogy nem szabad elengedni a gyermekeket Magyarba’ táborozni, mert ott a tanítók eladják őket a pakisztániaknak vagy bárkinek, és a szülők soha nem látják viszont őket.

Aznap megtudtam egy-két fontos dolgot…

Mi kell több?

Persze, amikor idejöttem, akkor is tudtam, hogy van ez a speciális helyzet, ők nem hasonlíthatók sem a magyar kisebbség egészéhez, sem egy önálló kulturális értékekkel rendelkező, archaikusabb emlékeket őrző közösséghez. Valami teljesen más…

Erősen érződik az ünnepkörben és szokáskincsben az elrománosítás.

Saját elfelejtett kultúrájukat kellene visszatanítani,

de sokban különbözik a népszokás is a magyar ünnepkörtől is: karácsony előtt itt nem betlehemest tanulunk, hanem tobosárok járják a falut. Március nyolckor nem nők napja van, hanem a lányok adnak mörcisort (márciuskát) a fiúknak. Húsvétkor nem a Nyuszi hoz ajándékot, hanem kozonák van és gyertyás körmenet.

Ezzel nem is lenne baj, tiszteljük egymás kultúráját.

Sok mindent tanultam a gyerekektől. Érdekes látni a két kultúra egymásba fonódását, keveredését.

„A beszélők stigmatizáltnak érzik a magyar tájnyelvet, tökéletlennek vélt nyelvismeretük miatt szégyellnek magyarul megszólalni, a nagyobb presztízzsel rendelkező államnyelv használata kívánatosabb identifikációt jelent számukra, ezért szívesebben szólalnak meg románul” - írja Tánczos Vilmos néprajzkutató.

Gyönyörűek a népdalaik, de ők maguk (kevés kivétellel) nem éneklik, nem ismerik. A katrincákat és bernyócokat elégették vagy elkótyavetyélték a kiskunmajsai turistáknak.

A gyerekek pedig értelemszerűen miniatűr leképeződései a felnőtteknek, ami egyelőre nem sok jót sejtet.

A sorozat korábbi részei itt, itt és itt érhetők el. A címlapkép a szerző felvétele.