„A személyét ért kritikákra nem a Horváth Anna-féle szerecsenmosdatás és a másokra mutogatás a helyes válasz, hanem a nyílt, őszinte, egyenes beszéd. Hiába emlegeti fel a kolozsvári alpolgármester asszony Elena Băsescu megválasztását, hogy bezzeg az ő mandátumával államelnök édesapjának nem volt gondja, és hiába Tőkésezik jóízűen, attól a tény tény marad: a magát és közösségünket sokszorosan lejárató Bíró Rozália miniszternek épp úgy alkalmatlan, ahogyan alpolgármesternek is az volt.
Nem csupán azért, mert magyarázhatatlan vagyongyarapodásával és korrupciós ügyeivel a marosvásárhelyi születésű multimiliárdos bihari földbirtokossá avanzsált Biró tipikus tagja a román politikai „elitnek”, de ki ne emlékezne kulturális csúcsteljesítményére a hírhedt váradi utcanévbotrányra. Arra, hogy ország-világ előtt buzdított, hogy Ady és Juhász Gyula városában mi magyarok úgynevezett tükörfordításokat használjunk. Így lett Nagyváradon a Banatuluiból Bánat, a Salajuluiból Szalázs, a Lacu Rosuból Piros-tó, vagy a román íróról elnevezett strada Gala Galactionból Galaktikon Gála utca.
Nem felejthetjük el, hogy magyar alpolgármesterként óvatlansággal párosuló hézagos történelmi ismereteinek köszönhetően méltató szavak kíséretében vette át a szlovák nagykövettől a magyargyűlölő Matica slovenská egyik alapítójának és elnökének Jozef Kozáček kanonoknak a mellszobrát, azzal, hogy azt majd Nagyváradon közterületen állítják fel.
A váradiak arra is jól emlékeznek, hogy míg Biró alpolgármester volt ugyanúgy nem volt magyar nyelvű ügyintézés a polgármesteri hivatalban, mint ahogyan most sincsen.
Számon tartjuk azt is, hogy a Partium Alapítvány vezetőjeként részese volt annak a háromszázmillió forintnak az eltűnésében is, melyből az első Orbán-kormány jóvoltából kulturális központnak és több idegenforgalmi létesítménynek kellett volna épülnie Ady Endre mára elnéptelenedőfélben lévő szülőfalujában, Érmindszenten.
Ezekhez képest az, hogy az egyik román rádióműsorban hiányos román nyelvi ismeretei, illetve a „biped” (kétlábú) szó kapcsán egy ország előtt vált nevetség tárgyává, már csak hab a tortán.
Jó lenne, ha nem kerülné el Horváth Anna figyelmét, hogy párttársát nem nyelvismereti hiányosságaiért gúnyolták ki, hiszen az adott szót nem csak a magyarok többsége, de még a románok jó része sem ismeri. Azért lett szánnivalóan nevetségessé, mert hivatali vezetőként – oly jellemző módon – teljes átéléssel beszélt olyasmiről, amiről fogalma sem volt. Ez pedig éppúgy sajátja megannyi román közéleti szereplőnek is. Legfeljebb annyiban van szó nemzetiségi kérdésről, hogy a román rádióhallgatók megtudhatták, hogy a magyar politikus semmiben sem különbözik a többségitől: éppúgy létérdeke többnek, műveltebbnek, rátermettebbnek hazudnia magát mint amilyen.
Mi bihariak, Biró Rozália másfél évtizedes helyi tevékenységének ismerői és megélői joggal mondhatjuk, hogy hasznosabb lenne, ha Kolozsvár alpolgármestere nem bukott váradi párttársának sietne segítségére, hanem azoknak a civileknek, akik éppen helyette küzdenek azért, hogy végre a kincses város magyar neve is kikerülhessen a hivatalos helységnévtáblákra.”