Ha így haladnak, lassan odajutunk, hogy román nyelv és irodalomból meg történelemből kell majd felvételizni a MOGYE-ra, mert akkor még nagyobb különbség lehet a román és a magyar jelentkezők száma között.
„Hatalmi játszma az egész. Nem az oktatás minőségéről van itt szó, nem az a lényeg, hogy jól felkészült diákok jelentkezzenek, hanem az, hogy a magyar diákok számához képest minél több román diák, ami érv lehet a magyar tagozat további sorvasztásához. A MOGYE-ügy nem oktatási, hanem politikai ügy, és mondjon nekem bárki bármit, Azamfirei és kollégai, amit tesznek, azért tehetik meg, mert meg van nekik engedve Bukarestből. Van egy hatályos törvény, és nekik megengedik, hogy áthágják. Ez aztán az autonómia, autonómia a hatályos joggal szemben, mondhatnám, hogy királyság. Ez a helyzet jogilag, politikailag, bármilyen szempontból védhetetlen, és én azt látom, hogy ha valamiért markáns politikai döntést kell hoznia az RMDSZ-nek, akkor ez az ügy a MOGYE-ügy.
Komoly döntést komoly ügyekben kell hozni.
Számos komoly döntést felsorolhatnék itt, például azt, hogy az orvosi egyetemek, amelyek amúgy is ezer szállal kötődnek a megyei tanácsi fenntartású kórházakhoz, régiós szintű intézményekké váljanak. Egy orvosi egyetem és a hozzá kapcsolódó kórház nem egy város, nem egy megye, hanem egy egész régió egészségügyi zászlóshajója, tehát ezen intézmények fenntartását, működtetését régiós szinten kellene kezelni. A jelenlegi Központi régióban egy orvosi egyetem van, a marosvásárhelyi, amelyben van magyar nyelvű oktatás is, amelynek szerepe meghatározó az egész térségben. Jó lenne erre a kérdésre is odafigyelni, ha az államfő-választási cirkusz befejeztével a decentralizáció/regionalizáció kérdése ismét terítékre kerül.”
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.
Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.
Befejezhetetlen írás a Pénzpazarlásra Harminc Éve Rácsodálkozó Döntéshozók Országára rácsodálkozásról.

A birminghami műfajteremtő metállegendák hagyatéka az egyetemes kultúra része marad. Azoknak is, akik a vasfüggöny mögül lesték őket, és azoknak is, akik az angol vasöntödékből.
A birminghami műfajteremtő metállegendák hagyatéka az egyetemes kultúra része marad. Azoknak is, akik a vasfüggöny mögül lesték őket, és azoknak is, akik az angol vasöntödékből.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Az embernek kedve lenne, nem emigrálni, dehogy, máshol se kolbászabb a kerítés, csak a reklámokban… inkább elbújni szégyenében, hogy ez a román(iai) rendszer ennyire képes.
Az embernek kedve lenne, nem emigrálni, dehogy, máshol se kolbászabb a kerítés, csak a reklámokban… inkább elbújni szégyenében, hogy ez a román(iai) rendszer ennyire képes.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Mert a szakik szerint már csak idő kérdése, hogy mikor veszi át az irányítást…

A 85 éves Emil Constantinescu meglepően őszinte volt egy, a bányászjárás évfordulójára szervezett eseményen, de ez aligha nyújt elégtételt a történelmi sérelmekre…