„Arról gondolkodnék egy cseppet, mit is jelenthet a munkaalapú társadalom, amit a Miniszterelnök úr méltóztatott bepottyantani a köztudatba, de nem adott hozzá használati utasítást. Gondolt vele valamit, vagy csak Tusványos előtt, parlamenti dolgozószobájában merengve, vigyázó szemeit a Duna-partra száműzött József Attila szoborra vetette és eszébe jutott: Dolgozni csak pontosan, szépen… Atikám, köszi, ez lesz a mottó?
Esetleg felütötte az etimológiai szótárat, és felfedezte: a munka szláv(!) jövevényszóként érkezett édes anyanyelvünkbe, kín, gyötrelem értelemben, és rájött, a Kéktúrát át kell szervezni egész éves kálváriaúttá a civil ürgék bőrébe vart külföldi ügynökök átnevelésére?
Vagy csak tetszeni akart: rendes magyar ember dolgozik, érezze, hogy becsülik. Ha esetleg a koncepció még kidolgozás alatt áll, javasolnám a bonhoeferi gondolat feletti hosszabb kontemplációt. Mert nem vitatva a munka fontosságát – főleg tudatos, célszerű emberi tevékenység értelemben – érdekes kérdés, hogy a judaizmus, és az abból születő kereszténység, miért tartja annyira fontosnak mindennemű aktivitás heti egyszeri beszüntetését. Miért kell a szombat, avagy vasárnap, amikor szünetel a hatnapos rutin, szigorú óhitű szabályok szerint még a villanyt sem lehet felgyújtani, nemhogy a bőrt rúgni, légyen bármennyire is csábító a stadion a kert végében?”