„Élünk valahol, egy műemlék, egy természeti csoda, egy emlékhely közelében, mindennapjaink része a látnivaló, de inkább elkerüljük azokban az időszakokban, amikor a tömegek látogatják. És nem gondolunk igazán bele, hogy kik azok, akiknek megengedjük, hogy alakítsák ezen a helyen a képet rólunk. Romániában a koldusok, Magyarországon a vendéglátósok. Valahogy le kell húzni az idegent, ha már eljött idáig, és tele van pénzzel. És ebből a néhány iparosból általánosítanak, az egészről lesz képük az idegeneknek, akiknek se idejük, se kedvük elindulni arrafelé, ahol mi, az őslakosok élünk valódi szokásainkkal, lelkületünkkel, helyi specialitásainkkal. És mi hagyjuk, hogy szűkebb környezetünk látnivalói, vonzó célpontjai egy erre a célra szakosodott, üzemszerűen működő siserehad kezében legyenek kizárólagosan, teljesen lesújtó képet hagyva mindazokban, akik ide látogatnak.

Élünk valahol, egy kis területtel, ám nagy történelemmel bíró országban, és néhány hírhedett szereplő alakítja rólunk a nemzetközi véleményt. Politikusok, történelmi személyek, sportolók, művészek. Országimázsra költünk milliárdokat. Nehéz elérni a nemzetközi sajtó ingerküszöbét, a kis országok egyébként is hajlamosak beleragadni a kialakult sztereotip jelzőkbe (Drakula, Ceauşescu, Comăneci – tsikos, gulash, tsardasch), sőt kiaknázni az ezekben rejlő üzleti lehetőségeket. Mit mutatunk magunkból, és mi látszik belőlünk odaátról?”