„Akinek pedig pártpolitikai érdekei miatt kényelmetlen a megjelenés, és emiatt kérdőjelezi meg a szabadegyetem és diáktábor közéleti súlyát, létjogosultságát, vagy egyenesen a betiltásáról papol bőszen, az nem tesz mást, minthogy újra és újra visszaigazolja: Tusványosra óhatatlanul szükség van.
Merthogy még mindig annyi a feszültség, a patthelyzet, a megoldatlan probléma, a betartatlan ígéret, a vádaskodás, megaláztatás, hogy ezeket csak egy nagy hegyilevegő-vétel után, rövidnadrágban lehet őszintén kibeszélni. Ha pedig már erre sincs igény és akarat, éppen a bálványosi folyamat egyik alapgondolatának kell ma is még erősebben meghatároznia mindannyiunk mentalitását, munkáját: hogyan bontsuk le a fejekben is a vasfüggönyt. (…)
Idén, a nulladik napon a Hargita megyei prefektus fenyegette meg burkoltan a szabadegyetem szervezőit: ha nem tartják be a törvényeket, „az illetékes állami szervekhez fordul”. Mert a vasfüggöny mögött éldegélők világában már az is karhatalmilag számon kérhető bűntett, ha valaki egy törvényről vagy az alkotmányról kimondja, ez így nem jó, ezen és oly sok mindenen változtatni kell.
Ma itt tart a romániai demokrácia: a többség vezetői nemhogy hajlandóak lennének a vitára, de még büntetést is meglebegtetnek. Bizonyára erről – szokásuk szerint – egyeztetni fognak a kormányon lévő érdekképviseletünk csúcsvezetésével, amely távollétével gyakorlatilag ugyanazt üzeni Tusványosnak és az erdélyi magyarságnak: ugyan már, minek feleslegesen pattogni, szájat járatni, hiszen arany életünk van itt, a vasfelhők alatt.”