„Mert a legújabb fejlesztésű gyilkolóeszközöket valahol ki kell próbálni, és piacot kell generálni. Kár mérlegelni, hogy ki a nagyobb felelős. Mindenki a saját élettérbékéjét akarja kikényszeríteni. Még itt, a Székelyföldön is. Most nem azokra a radikális fiatalokra gondolok, akik kakaskodó jelenlétükkel muníciót szolgáltattak a mi jogos önrendelkezési törekvéseink ellenlábasainak, hanem az önmagát államvallásnak tekintő román ortodox egyházra. Vasárnap egy fura eseményre került sor Maroshévízen: a hadügyminiszter, több fegyvernem vezérkari képviselőjének jelenlétében, a legmagasabb rangú hadi kitüntetéssel jutalmazta Hargita és Kovászna megye ortodox püspökét. Mindezt abból az alkalomból, hogy két évtizede hozták létre ezt az érsekséget és nevezték ki, élére Ioan Selejant. Érdemei közt felsorolták templomépítési buzgalmát, hogy minden székelyföldi faluba romántudatot és ortodoxizmust terjesztő papokat helyezett, még akkor is, ha a hívek száma elenyésző volt. Sehol máshol nem tapasztalt hatékonysággal „őrizték a nemzeti lángot”. Tevékenységében nem találnánk semmi kivetnivalót, ha valójában mindezt a székelyek nem a románság további erőltetett betelepítéseként és pozícióik megerősítéseként élték volna meg. Némelyek tudni vélik, hogy a kolostorkaszárnyák nem csak a hit erősítését szolgálják. Tiszti rangú szerzetesek és hírszerzők is meghúzódnak a vastag falak mögött. Talán ezért is kapott ajándékba a püspök a szárazföldi vezérkari főnöktől egy miniatűr harckocsit, a haditengerészeti vezértől pedig egy rombolónaszádot. Pedig az Olt és a Maros forrásvidékén ez utóbbinak nem sok hasznát venné. Egy olajágnak annál inkább.”