A Jugoszlávia szétesését követő balkáni „testvérháborúk” óta nem volt ilyen feszült helyzet térségünkben, mint a mostani kelet-ukrajnai szakadárharcok idején.
„Mert a legújabb fejlesztésű gyilkolóeszközöket valahol ki kell próbálni, és piacot kell generálni. Kár mérlegelni, hogy ki a nagyobb felelős. Mindenki a saját élettérbékéjét akarja kikényszeríteni. Még itt, a Székelyföldön is. Most nem azokra a radikális fiatalokra gondolok, akik kakaskodó jelenlétükkel muníciót szolgáltattak a mi jogos önrendelkezési törekvéseink ellenlábasainak, hanem az önmagát államvallásnak tekintő román ortodox egyházra. Vasárnap egy fura eseményre került sor Maroshévízen: a hadügyminiszter, több fegyvernem vezérkari képviselőjének jelenlétében, a legmagasabb rangú hadi kitüntetéssel jutalmazta Hargita és Kovászna megye ortodox püspökét. Mindezt abból az alkalomból, hogy két évtizede hozták létre ezt az érsekséget és nevezték ki, élére Ioan Selejant. Érdemei közt felsorolták templomépítési buzgalmát, hogy minden székelyföldi faluba romántudatot és ortodoxizmust terjesztő papokat helyezett, még akkor is, ha a hívek száma elenyésző volt. Sehol máshol nem tapasztalt hatékonysággal „őrizték a nemzeti lángot”. Tevékenységében nem találnánk semmi kivetnivalót, ha valójában mindezt a székelyek nem a románság további erőltetett betelepítéseként és pozícióik megerősítéseként élték volna meg. Némelyek tudni vélik, hogy a kolostorkaszárnyák nem csak a hit erősítését szolgálják. Tiszti rangú szerzetesek és hírszerzők is meghúzódnak a vastag falak mögött. Talán ezért is kapott ajándékba a püspök a szárazföldi vezérkari főnöktől egy miniatűr harckocsit, a haditengerészeti vezértől pedig egy rombolónaszádot. Pedig az Olt és a Maros forrásvidékén ez utóbbinak nem sok hasznát venné. Egy olajágnak annál inkább.”
Az influenszerkedésnek akkora hatása van, hogy társadalmi léptékben is mérhető párhuzamos, informális hatalom-kiépülésnek lehetünk szemtanúi.
Van ez a tervezett második deficitcsökkentő csomag, amiben a különleges nyugdíjak problémáját is megoldják állítólag. Na ja. Hogyne. Persze. Naná…
Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Van ez a reformkormány, tele hozzáértő, határozott, kitartó és (főleg!) a hazai állami szőnyegek alá sepert mocskot kiseperni akaró reformpolitikusokkal. Aztán lépésről lépésre kiderül, hogy mégsem.
Egyre több ázsiai vendégmunkást foglalkoztató romániai munkáltató szembesül egy kényes és gyakran nem egyértelmű jogi problémával: mi történik abban az esetben, ha egy nem uniós állampolgár illegálisan elhagyja Romániát?
Tűnődés a székelyföldi, erdélyi, romániai turizmus állapotáról és buktatóiról.
Nem tettek jót az esőzések a Korond-patak elterelésének, hiszen a kialakított vezetékrendszer nem tudja elnyelni teljes egészében a megnövekedett hozamot. A történtekről nem tartottak sajtótájékoztatót, de a munkapont vezetője nyilatkozott lapunknak.
A kormány által a különleges nyugdíjak rendszerének átalakítására kidolgozott reform minden olyan kategóriát érint, amely ilyen juttatásokban részesül, nem csak a bírókat és ügyészeket – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
Menet közben vesztett el két kocsit a Nagyvárad–Konstanca vonalon közlekedő InterRegio személyvonat kedden este. A kocsik a vontatókapocs meghibásodása miatt szakadhattak le, az utasok pedig két állomás között, a mezőn rekedtek.
Tűnődés a székelyföldi, erdélyi, romániai turizmus állapotáról és buktatóiról.
Tűnődés a székelyföldi, erdélyi, romániai turizmus állapotáról és buktatóiról.
A román állam azzal van elfoglalva, hogy gittegyleteknek húz föl felesleges épületeket. Az oktatási reformjaink fabatkát sem érnek. Miközben a mesterséges intelligencia térhódításával alig tudunk érdemben valamit kezdeni.

Az Európai Bizottság már lassan egy éve vizsgálódik a Temu körül, de konkrét lépések még mindig nem jönnek, a román kormány meg nem is foglalkozik a témával, pedig egyre sürgősebb lenne.
Az Európai Bizottság már lassan egy éve vizsgálódik a Temu körül, de konkrét lépések még mindig nem jönnek, a román kormány meg nem is foglalkozik a témával, pedig egyre sürgősebb lenne.
Van ez a reformkormány, tele hozzáértő, határozott, kitartó és (főleg!) a hazai állami szőnyegek alá sepert mocskot kiseperni akaró reformpolitikusokkal. Aztán lépésről lépésre kiderül, hogy mégsem.
Van ez a reformkormány, tele hozzáértő, határozott, kitartó és (főleg!) a hazai állami szőnyegek alá sepert mocskot kiseperni akaró reformpolitikusokkal. Aztán lépésről lépésre kiderül, hogy mégsem.
Ő az, aki jelenleg a gazdasági minisztériumot irányítja, ám lelkes elképzeléseinek nem sok alapja van…

Ozzy nem egyszerű zenész, hanem annál sokkal több, a klasszikus rocksztár ősmintája, ikon, szimbólum, vagy ahogy tetszik. És az egyetemes emberi kultúra tagadhatatlanul fontos része.

A Ceaușescu-rendszerről és megítéléséről végzett döbbenetes INSCOP-felmérés fájdalmas látlelete annak, hogy mai napig nem tudjuk, mit kezdjünk a nehezen kivívott szabadságunkkal.

Bezzegrománia bajban van. A lufi kipukkant, ráadásul az ország szinte beleesett a választási nackógödörbe. Az elit szerint a nép a hibás. És akkor most a kormány belerúg a kultúrába. Ki érti ezt?

Merre tart a vihar? Hol volt szivárvány? Hol kattog a kanálistető? Honnan árad a bűz?