Ezért aztán szegény Horváth Annának ünneplés helyett olyan kellemetlenkedő újságírói kérdésekre kellett válaszolnia, mit szól ahhoz, hogy a főnöke szerint a kolozsvári városháza bíróságon támadja meg a kétnyelvű helységnévtábláról szóló döntést.
Ilyenkor örvendek annak, hogy Kisbácsba szól a személyi igazolványom. Tudja, polgármester úr, ha lenne szavazati jogom Kolozsváron, elképzelhető, hogy önre voksoltam volna a legutóbbi önkormányzati választáson. Most pedig azon rágódom, hogyan kerüljem el a közhelyesség csapdáit: írjam azt, hogy háhá, ennyit ér a multikulti sikerpropaganda, hogy tudtuk mi azt előre, a példás magyar–román együttélés Kolozsváron (is) csak illúzió, hogy a farkas levedli a szőrét, de a szokásait soha? Mindez olyan unalmas.
Hogy ki a fenét zavar, ha a város kulturális és társadalmi életében igen jelentős súllyal jelen lévő nemzeti közösség nyelvén is ott díszeleg az a nyamvadt felirat? Európa jövendő ifjúsági és (talán) kulturális fővárosának határában. Hogy ne csak az európai fogyasztásra szánt katalógusokból derüljön ki, a Magyar Napok milyen fontos mozzanat a város életében, mondjuk.
Képünk természetesen montázs, Kolozsvár polgármestere tudtunkkal sosem pózolt ilyen feliratú pólóban. Az illusztráció képszerkesztőnk, Erdély László munkáját dicséri.