„Merthogy a nagy csinnadrattával előkészített és dörgedelmes fenyegetésekkel megspékelt népszámlálás – ha nem csalódom – 2011 őszén zajlott le. Aránylag hamar, mert a szorgos kis népszámlálók hada éjt nappallá téve dolgozott. Hozzánk is késő este érkezett, de türelmesen válaszolgattunk a kérdéseire, mert öntudatos állampolgárok vagyunk. (Ez mégis jobban hangzik, mint a beígért ki tudja hányszoros fővesztéstől való félelem.)
Pontos eredmény azóta sincs. Csak ötölés-hatolás, pedig úgy emlékszem, már akkor is a csúcsinformatika világában éltünk. Ahol elég egy gombnyomás… igaz, nem a mioritikus tájakon. Ennek az érthetetlen tájékozatlanságnak meg is ittuk a levét két esztendővel ezelőtt, amikor többmilliós nagyságrendben vonultunk megszavazni, kihez-mihez lenne kedvünk az elkövetkezőkben.
Az hamar kiderült, hogy nem tudni, mennyi az annyi, és később is mély hallgatások burkolták a népszámlálás eredményeit, egyesek szerint hanyagság miatt, mások szerint azért, mert a mikrokörnyezetekben szabad szemmel is jól látható elvándorlás és születéscsökkenés miatt az országra kiszámolt európai parlamenti képviselők száma is kevesebb lett volna.”