„Nem találván állást itthon, öcsém Spanyolországba ment mezőgazdasági munkára. Egyszerűen elmondhatatlan, ami következett: átverések sorozata, éhezés, fenyegetőzések, zsarolások. Öcsém alig tudott hazajönni, és vagy tizenöt kilót fogyott. Mindezt pedig egy roma származású hálózat szervezte meg és intézte, melyen sehogy nem lehetett kifogni. Ők meggazdagodtak, azok a nyomorultak pedig, akik hittek nekik, az utcáról szedték fel a csikket. Ha megnevezem a bűnöző etnikumát, a bűnt az etnikumhoz kötöm, és ezzel megbélyegzem. Ha »megélhetési bűnözésről« beszélek, végül is bármit-mindent megbocsáthatok, hiszen nem várhatom el egy éhező embertől, hogy skrupulusai legyenek, s azzal törődjön, ki hány kilót fogy le. Azok, akik öcsémet kifosztották, csöppet sem éheztek, tehát egyszerűen bűnözők voltak. Egyben romák is, amit én sem emlegetnék, ha nem az derült volna ki, hogy lebukásuk legfőbb akadálya, hogy összetartanak. 

Rendben: a bűnözők összetartanak, és egy diszkriminatív társadalom tette őket bűnözővé és cinikussá. Csakhogy amikor annak kell örülnöd, hogy öcsédnek a mobilját nagyvonalúan meghagyták, és végül mégiscsak élve jött haza, akkor nem tudsz ilyen nagyvonalú lenni, nem beszélve róla, aki félnapokig dolgozik az őrült melegben, nem kap majdnem semmit, a spanyol birtokos pedig hüledezve nézi, mi nem tetszik ennek, amikor ő rendesen fizet; szóval attól, akit átvertek, sem várhatod el, hogy antropológus szemmel tekintsen a világra. Azon töprengek, vajon csak ez a két út van-e, a felelőtlen általánosítás és a túloptimista tágkeblűség. Az egyik gyilkosságokhoz és esetleg progromhoz vezet, de a másik sem tűnik megoldásnak. Nincs gyilkos, csak Raszkolnyikov van – mondja valahol Borges, és mélyen egyetértek. De a túlnépesedés és a bűnözés élesedése sekélyesít. Ha túléli a gyilkosságot, Aljona és Lizaveta Ivanovna meglehetősen nehezen értette volna meg, hogy de hát Raszkolnyikov is csak egy ember.”