Délibábos autópálya

A PSD úgy próbálja növelni erdélyi támogatottságát (ami amúgy eléggé gyatra), hogy az új tárcavezető személyéhez azt a sejtetést társítja, hogy általa lendületet kap majd a Brassó–Bors közötti észak-erdélyi autópálya építése.
Hirdetés

„Jólértesültek vagy spekulálók tudni vélik, nem véletlenül esett Rusra a választás, a PSD úgy próbálja növelni erdélyi támogatottságát (ami amúgy eléggé gyatra), hogy az új tárcavezető személyéhez azt a sejtetést társítja, hogy általa lendületet kap majd a Brassó–Bors közötti észak-erdélyi autópálya építése. Közvetlenül a miniszterváltás előtt hirdette meg az autópályákat és országutakat kezelő hatóság a közbeszerzési eljárást az Aranyosgyéres–Marosugra közötti 37 kilométer hosszú szakaszra, amelyre augusztus 11-e a pályázási határidő.

 
Ez már ígéretes lépés volt a hihetőség irányába, tekintve, hogy előzőleg május végén a Bors–Berettyószéplak közötti, a Bechtel által félig elkészített pályaszakaszra hirdettek közbeszerzési eljárást, amelynek a jelentkezési határideje most július 9-én jár le. Nem kétséges, hogy mint tősgyökeres erdélyinek, Rusnak is szívügye a pálya, kérdés, hogy mekkora politikai akarat és őszinteség van a vezető kormánypártban, s mekkora az RMDSZ társkormányzói súlya, mivel Dimbovica-parti főguruk jelentős hányadának rögtön borzolni kezdte a kedélyét az erdélyi fejlesztés.
 
Máris erősödnek olyan hangok, hogy vannak gazdasági szempontból fontosabb szakaszok, például a jól menő személygépkocsigyár számára elengedhetetlen a Piteşti–Szeben szakasz megépítése, hogy könnyítsék a beszerzést és az exportot. Mások szerint Moldván lendítene a Marosvásárhely–Jászváros közötti autópálya – csak éppen arról feledkeznek meg, hogy a nyugati befektetők is szívesebben jönnének autópályán Marosvásárhelyig, s akkor már esély lenne arra, hogy könnyebben folytassák az utat Észak-Moldváig.”

 

Hirdetés