„A boszniai szerbek tüntetőleg távol maradtak a merénylet 100. évfordulója alkalmával szervezett szombati megemlékezésről. Egy nappal korábban saját térfelükön külön ünnepséget szerveztek, melyen szobrot emeltek a továbbra is nemzeti hősnek tekintett, közülük származó Principnek. Bosznia osztrák–magyar uralmát (1878–1918) idegen elnyomásnak tekintik, az azt követő jugoszláv időket pedig aranykornak.

A bosnyákok és a boszniai horvátok viszont testületileg fordultak szembe a jugoszláv idők hivatalos szemléletével: gyáva és aljas terroristának tekintik Gavrilo Principet. Aki nemcsak Bosznia történelme legjobb korszakának vetett véget elfogadhatatlan eszközökkel, hanem ráadásul állapotos asszonyt, 3 gyermekes családanyát (Zsófia főhercegnő) gyilkolt meg!

Jóllehet ugyanazt a nyelvet beszélik, a bosnyákok (boszniai szláv muszlimok, a lakosság kb. fele) és a horvátok (kb. 15-17%) között általánosan uralkodó szemlélet ellentétes a szerbekével, akik Bosznia lakosságának kb. egyharmadát teszik ki. Az 1992 és 1995 között dúló véres polgárháború során mindegyik harcolt a másik kettő ellen, a legkeményebb szembenállás mégis a bosnyákok és a szerbek között volt.

Bosznia három államalkotó nemzetének megosztottsága nem újkeletű, 100 éve sem volt különb a helyzet. Jóllehet a jugoszláv idők hivatalos propagandája nem győzte hangsúlyozni a délszláv népek testvériségét az »évszázados állom« Jugoszlávia létrehozásáért. Gavrilo Princip és terrorista alakulata a nép akaratát, évszázados álmát testesítették meg. Az évforduló kapcsán a román sajtóban is ezzel a mítosszal találkozni!

Nos, hogyan is nyilvánult meg konkrétan a délszláv testvériség? Közvetlenül a szarajevói merénylet előtt, a bosnyákok szép számban jelentkeztek önkéntesnek az oszmán hadseregbe, amikor 1912–13-ban, az első balkán háborúban Szerbia az Oszmán birodalom ellen harcolt, a török vereséget pedig tragédiának élték meg! Ivo Andrić boszniai horvát Nobel-díjas író – és elkötelezett jugoszláv – műveiben gyakran szerepel a téma. Jóllehet a Monarchiáért sem rajongtak. Ennyire »lelkesedtek« a bosnyákok a délszláv testvériségért.

A horvátok esete még feltűnőbb. A szarajevói merénylet nyomán kitört világháborúban a horvátok harcoltak legbuzgóbban a Monarchia hadseregében Szerbia ellen. Míg a cseh katonák a szláv testvériség nevében átálltak a szerbek oldalára (28. prágai ezred), az osztrákok, magyarok, és egyéb nemzetiségűek becsületesen harcoltak, a horvát egységek viszont Monarchia iránti elszántságukkal tűntek ki, buzgóan vadászták a szerbeket, Bécsben a Monarchia legjobb katonáinak és leghűségesebb népének tekintették.”