„A dél-amerikai szappanopera folytatódik, olykor királydrámává nemesül, tragédiákba torkollik, hősök buknak el, ismeretlenek lesznek magasztalt hősökké, percek alatt Dávidok válnak Góliáttá és fordítva, zajlik a nagy VB, ami mindennél érdekesebb. Noha közben a politika se csendes.

A honi semmiképp se az. Az emberek viszont kevésbé figyelnek rá. Pedig mindaz tetten érhető kies berkeiben, ami a labdarúgást olyan látványossá teszi. Rúgnak, könyökölnek, becsúsznak, harapnak, szitkozódnak a politikusok, gáncsolják, cibálják egymást, fetrengenek, színészkednek, megjátsszák az ártatlant, lecserélnek, taktikáznak, bundázástól se riadnak vissza. Igaz, sokuknak csapnivaló a fejjátéka, de anélkül is elvannak. Hogy a népek gyakran azt beszélik, pártos a bíráskodás? Ugyan már! Mit tudják ők?! Ez nem foci, amihez mindenki ért!

Szerencsére a politikában nincs is játékvezető, aki borotvahabbal kijelölné a kaput veszélyeztető támadó és az előtte falat alkotó védekezők pontos helyét. És a lest se inti be senki. Legalábbis nem döntőképes valaki. A többi pedig, a közönség, ordíthat amit és ameddig akar. A politika ekhós szekere megy tovább. A focivébé nemsokára véget ér. A közéleti csatározásnak soha nem lesz vége. Még találgathatjuk, melyik csapat jut a július 13-i döntőbe. A brazil, a német?

A futballban nagyon kiegyenlítődtek az erőviszonyok. A honi politikára nem mondhatjuk ugyanezt. De egy nagydöntő ott is közeledik.”