„Olyan ország ez, ahol a külügyminiszter bornírt hangnemben provokálja az ország polgárainak egy részét, a romániai magyarokat, amikor az őket szülőföldjükkel együtt egy idegen állam fennhatósága alá taszító trianoni diktátumot méltatja, és ahol úgy szólítják fel a román zászló tiszteletére és a román állam iránti lojalitásra a magyarokat, hogy a saját jelképeik és zászlaik használatát tiltják.

Mindezt nem kompenzálja, hogy a látszat kedvéért néha ott van a kormányfő kalapján bokrétának a magyar párt, kifelé legitimálva a mindenkori hatalmat, amely erre hivatkozva azt mondhatja: Bukarest kisebbségpolitikája példaértékű, miközben a magyar kisebbségjogi követelések teljesítésére vonatkozó ígéreteinek betartását a végtelenségig halogatja, a magyar közösség számára valós jogegyenlőséget biztosító autonómiaigényeket pedig kriminalizálni igyekszik. (…)

Most, száz évvel a számunkra tragikus kimenetelű világégés kitörése után kijelenthető: az első világháború akkor zárul le véglegesen, ha Bukarest végre teljesíti az 1918-as ígéreteket, ha az erdélyiek számára – függetlenül attól, hogy románok vagy magyarok – nem a vízfej akarja állandóan megszabni, hogy mi a jó nekik, ha befizetett adójuk zömének sorsáról maguk dönthetnek.

Ha a Kolozsváron élő magyarok és a Sepsiszentgyörgyön élő románok egyformán élhetnek az önrendelkezés, a teljes körű, szabad anyanyelvhasználat jogával, és ha az ország minden polgára szülőföldjén az óvodától az egyetemig anyanyelvén tanulhat.

Mindehhez azonban szükséges, hogy folyamatosan minden bel- és külföldi fórumon számon kérjük Bukaresten az első világháború végén megfogalmazott ígéreteket.”