„A szakszervezet és a tárca egyetlen dologban jutott közös nevezőre, mégpedig abban, hogy az egészségügyi középkáderek 65 évesen nyugdíjba mehetnek, de ez nem kötelező. Nem feltétlenül arról van szó, hogy a 65 éves egészségügyi asszisztens szíve vágya a betegágy mellett maradni továbbra is, inkább gazdasági vonatkozású intézkedésről. A korábbi törvénykezés értelmében a nyugdíjazási eljárással mintegy 4000 egészségügyi középkáder lépne ki a rendszerből, ami a krónikus személyzethiányt tetézné, és beláthatatlan következményekkel járna.
Az említett döntés ugyan nem oldja meg a nővérhiányt, és ha figyelembe vesszük az európai prognózisokat, melyek szerint öt éven belül a nyugati országok egészségügyi intézményeiben jelentős – közel 50 százalékos – arányban üresednek meg az állások, újabb kivándorlási hullámra kell számítani. Proaktív döntések, intézkedések nélkül pár éven belül a hazai egészségügyi rendszer szinte kiürül, a korrupció hangsúlyozottabbá válik.
A fizetésemelés önmagában nem oldja meg a hazai kultúra részévé vált hálapénz felszámolását, ehhez kiegészítő intézkedések szükségesek, a közbeszerzéseknél tetten érhető korrupció csökkentése szintén prioritás kellene hogy legyen. Bár nemzetközi szakelemzők szerint az egészségügyi személyzet elvándorlását elsősorban megfelelő bérezéssel, a munkakörülmények javításával lehet visszafogni, a 10 százalékos bérfelduzzasztás önmagában nem garanciája a dolgok javulásának. A teljesítmény szerinti bérezés gondolata nem jelenik meg a retorikákban, pedig az egészségügyi ellátásban minőséget nyújtó dolgozót eszerint (is) kellene fizetni, motiválni.
A Sanitas azonban egyelőre csak pusztán »túlélni« akar.”