„Egy szép májusvégi napon majd ötezres tömeg ostromolta az abház elnök székhelyét, minek folytán Alexander Ankvabnak legalább egy zavaros éjszakát egy orosz katonai bázison kellett töltenie. A kétszáznegyvenezer lakosú ország egy részének ugyanis elege lett abból, hogy az elnök lassan a saját zsebébe szivárogtatja az Oroszországból évente segélyként érkező egy milliárd rubel jó részét. Legalábbis ezt állítják a lázadók, akik szerint az államelnök a felelős azért is, hogy egekbe szökött a bűnözés és a gazdaság a padlón van, s ezt állítja az ellenzék is, amelyet nem más vezet, mint a volt miniszterelnök.

A helyszínen azonnal megjelent Moszkva teljhatalmú mediátora, és rendet teremtett – igaz, hogy ezúttal Abházia katonasága, rendőrsége és biztonsági szervei hűséget esküdtek az elnöknek, és az is igaz, hogy ezekben a struktúrákban még a csavar is orosz. Érkezett a kommüniké: ami történt Abháziában, azt az orosz oldal nagyon elővigyázatos és úri módon kezelte, az elnöki szervek semmiféle agressziót nem alkalmaztak a puccsisták ellen, az egész belső ügy, nem regionális hatásokra keletkezett és (az ottani elemzők szerint) nem is szól másról, mint az ország pénzének igazságosabb leosztásáról, az ellenzék ilyetén kielégítéséről.”