„Nem tudom, mert szertenézve a szülőföldemen, szélesebb hazámban, a Kárpát-medencében, de Európában és a nagyvilágban is, nem látok minékünk kedvező csillagzatot. A magam évente megújuló reménységét inkább kötöm Csíksomlyóhoz, mert fölemel, valóban vigasztal, és esztendőről esztendőre gazdagít. 

A csíksomlyói gyülekezésben hitet, reményt, megálmodható jövőt látok, akár a csoda megtestesülését is: íme, megvagyunk, még mindig vagyunk, s meg is maradhatunk, ha megőrizzük önmagunkhoz, a hagyományainkhoz, a hitünkhöz kötő erős hűségünket. S már hosszú évek óta azt sem kell mondanunk, hogy ez az ünnep jellegzetesen és kizárólagosan a római katolikus székelyek és csángók ünnepe, mert minden magyar és minden egyházak ünnepévé válik lassan, s bár nem tartozik tisztemhez és illetékességemhez, hogy javasolhassam ökumenikus nemzeti ünneppé avatását, azzá lesz úgyis, minden külön javaslat és javallat nélkül. S így van ez jól, hiszen sokkal több és sokkal drágább az, ami összeköt minket, különböző vallásokat követő magyarokat, mint ami megoszt és szétválaszt.”