Kormányzati baklövések

Az állam bevételei nem nőnek, az adócsalást nem sikerült visszaszorítani, némely becslések szerint eléri az évi 20 milliárd eurót.
Hirdetés

„A 2,5 milliárd eurós éves többletbevétel hiú ábránd marad tehát, s azok az autópályák is – köztük a rég remélt és mindig halasztott észak-erdélyi –, melyeket e pénzből terveztek megépíteni. Maradtunk hát mi, a kisemberek, kik kénytelenek vagyunk tankolni, igaz, mind kevesebbet s kevesebbet, de többet fizetünk az adóemelés miatt drágult kenyérért és tejért. Az autót otthon lehet hagyni, de enni kell.
Az első jelek azt mutatják, nem lesz sokkal sikeresebb a nemrég bevezetett oszlopadó sem. Ezt is előtanulmányok, helyzetfelmérés nélkül fogadták el, s az első hetek után máris módosítását helyezték kilátásba. Az azonban már bizonyos, hogy ennek okán néhány százalékkal drágább lesz a gáz és a villanyáram.
A kormány most régi ígéretének teljesítésére, a cégek társadalombiztosítási hozzájárulásának csökkentésére készül. A napokban itt vendégeskedő Nemzetkö­zi Va­lutaalap képviselője azonban figyelmeztette, ez csak akkor lehetséges, ha más adókat, illetékeket emel, a költségvetési hiánycélt ugyanis tartani kell. Ponta tagadja, hogy így járnának el, de nagy kérdés, hogy akkor miként. Az állam bevételei nem nőnek, az adócsalást nem sikerült visszaszorítani, némely becslések szerint eléri az évi 20 milliárd eurót. Románia idén már négymilliárd eurót kölcsönzött, talány azonban, hogy mire, hiszen beruházások alig történnek.”

Hirdetés