„Az ember bóklászik, fürkészi a behálózott világot, magának való híreket keres, kedvére valót szedeget össze, ki tudja, mikor mire lesz még egyszer jó. Épp úgy, ahogyan a klasszikus régiek, akik az út porából még a görbe vasszöget is zsebre vágták, hiszen az élet annyiféle széthasadozott üggyel tolakszik elő, amelyeket csak ezzel a szöggel lehet újra egységgé varázsolni.

»Hátszeg mellé szállítják haza a Magyarosaurus dacus nevű törpe dinoszaurusz élethű mását, amelyet a 20. század elején talált maradványok alapján készített el egy őslényekre szakosodott kanadai szobrászművész – közölte honlapján a Bukaresti Tudományegyetem.« (Ennyi a talált hír, amelyből kiderül még, hogy száz éve Nopcsa Ferencet szerencséltette a sors a megtalálásában.)

 

Ebből aztán hatalmas galiba keletkezhet. Szinte látom már a honi szélsőjobb, és buzgó nemzeti érzéstől átitatott taxonómusokat (névrendszertanászok), amint hatalmas transzparensekkel, dühödt méltósággal vonulnak föl Hátszeg utcáin az alszegtől a felszegig, és követelik, hogy azonnal változtassák meg a nevét a szegény dinoszaurusznak, törlendő belőle a magyar előtag, ugyanis semmi közük sincs a hódító, agresszív, horthysta magyaroknak, a népnyúzó Nopcsáknak a mi egyszál igazi őslényünkhöz, amellyel már a dákok is találkoztak, összehaverkodtak, az udvarukban tenyésztették, aztán úgy tűnt, hogy kihalt a római hódoltság végén, az Aurelianus császár Kr. u. 271-ben elrendelt késő délutáni kivonulásakor Dáciából.  (…)