Melyik az az angolkóros román felnőtt, aki elhiszi, hogy a Marianum egyházi épületet, a híres klinikákat, az egykori Jókai utca építészeti csodáit, Mátyás király szülőházát román építészek rakták?
„Ez a pasas (nevét még nem tudom) fölsorolja mindannak egy tizedét, amit kizárólag a magyarok Magyarországban építettek, teremtettek a maguk küzdelmeiből Kolozsváron az elmúlt évszázadokban. És jöttek a műanyag-dákok és beköltöztek a Ferenc József Tudományegyetembe, be a csodálatos nemzeti színházunkba, be az Egyetemi Könyvtárunka, iskoláinkba.
És most felsorolván a Bánffy-palotától a híres kórházépületekig sokat, siránkoznak, hogy az ő emberük, Boc, mindent visszajátszott a zsidó és magyar népségnek.
Nem játszom a járatlant Erdélyben, hiszen a Bolyai Tudományegyetemen kezdtem a lélektan-pedagógia és magyar szakot, kénytelen voltam(-tunk) folytatni a Babeșen. És most, amikor az egyházak kéregetik (túlságosan halkan, koldulgatva!) vissza a magukét, és nem kapogatják, hát egy félanalfabéta fölsorolja mindazt, amit elvettek ők. Hát nem hercig? Legalább megtudják a mai fiatalok, miért is börtönöztek be, vertek halálra annyi fiatalt akkoron, az ötvenes, hatvanas években Erdélyben a gumibotolgató, kommunista román bírák és szekusok.
Melyik az az angolkóros román felnőtt, aki elhiszi, hogy a Marianum egyházi épületet, a híres klinikákat, az egykori Jókai utca építészeti csodáit, Mátyás király szülőházát román építészek rakták, hatszáz, ötszáz s annyi évvel ezelőtt? Most és ezeket is csak azért említem, hogy lássuk: elvenni könnyű volt, kiűzni európai parancsra, de Bethlen Gábor egyetemét s a többit visszasiratniuk – csak vakon elbutult román tudja Erdélyországban."
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Az embernek kedve lenne, nem emigrálni, dehogy, máshol se kolbászabb a kerítés, csak a reklámokban… inkább elbújni szégyenében, hogy ez a román(iai) rendszer ennyire képes.

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

Mert a szakik szerint már csak idő kérdése, hogy mikor veszi át az irányítást…

A 85 éves Emil Constantinescu meglepően őszinte volt egy, a bányászjárás évfordulójára szervezett eseményen, de ez aligha nyújt elégtételt a történelmi sérelmekre…

Ami megfogalmazhatatlan, mégis mindig megpróbálkozunk vele.