„Hónapok óta újabb és újabb perek, ítéletek borzolják a székelyföldi kedélyeket a szimbólumhasználat és a zászlóink ellen folyó politikai és jogi hadjáratban. Igen, ilyen kettős ez az ügy, hiszen ha a politika nem kavarná a zavaros vizeket, akkor az igazságszolgáltatás is tétlen maradna e vonatkozásban, s végezné a dolgát ott, ahol keresnivalója van. Mert ebben, szerény megítélésem szerint, egyáltalán nincs. 

Nincs, hiszen voltaképpen semmiféle törvény paragrafusára nem hivatkozhatnak a tiltó szentenciákban, s azt már a római jog tisztázta, hogy amit nem tilt a törvény, azt szabad cselekedni. Akkor is, ha néha nem tanácsos.

Nem attól félek, hogy sok-sok jogvédő megmozdulásunk hatására valamilyen tilalmi rendeletet, törvényt hoz a parlament, bocsát ki a kormány, mert az ilyen dolgokat ők sokkal inkább szeretik fű alatt intézni, mint annyi más egyebet. Inkább attól tartok, hogy ebbe az örökös és véghetetlen hercehurcába végül belefárad közösségünk, s inkább hagyja a maguk mentére a dolgokat, semhogy folytassa a reménytelen szélmalomharcot. Talán még egy tiltó törvény is jobb lenne a mai ex lex állapotnál, mert azt legalább reklamálni lehetne a nemzetközi fórumokon, s veszíteni itthon nem is veszítenénk semmit, úgyis csak ellenünk ítélkeznek a dologban teljesen illetéktelen bírák. 

De vajon mit hozna egy brüsszeli, strasbourgi, hágai, luxemburgi bíróság, testület ítélete? Már sok illúzióm velük kapcsolatban sem maradt, de ők legfennebb elhárítják az ítélkezés felelősségét, nem marasztalnak el minket.”