„S közben egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a rendszerbe áramoltatott pénz elégtelensége miatt a betegellátás gerince összeroppanni látszik. Mindez a kiszolgáltatott kisembert érinti a leginkább, aki úgy érzi, hogy élete mélypontján, amikor figyelemre, törődésre lenne szüksége, tárgyként tologatják ide-oda, sőt időnként csúfot űznek belőle.

 

Ez derül ki azokból a megjegyzésekből, szemrehányásokból, amelyekkel egy-egy országra szóló egészségügyi esemény, újdonság bemutatását követően szembesülnie kell az újságírónak. Aki örömmel adja tovább különleges orvosi eljárások, egyedi műtétek, újonnan bevezetett vizsgáló és gyógyítási módszerek eredményét, csakhogy ezt az átlagpáciens ritkán veszi, veheti igénybe. Neki az lenne a fontos, hogy krónikus betegként is, ha változás állt be az állapotában, ha nem érzi jobban magát a felírt gyógyszerektől, időben fogadja a családorvos, s megbeszéljék a további lépéseket.

 

Természetes igénye, hogy amikor súlyos beteg, és nem találják a pontos okot, ingyenes laboratóriumi ellátásban részesülhessen. Amit nem a hónap bizonyos napjaihoz kellene kötni, hanem évente legalább egyszer-kétszer minden betegnek a befizetett járulék alapján biztosítani kellene, a labordiagnosztikára attól kérni el a pénzt, aki túlságosan gyakran és indokolatlanul veszi igénybe.”