“Maximálisan toleránsnak és polkorrektnek érzem magam, gyűlölöm a rasszizmust, az antiszemitizmust, a szexizmust, a szószegést, a diszkrimináció, az önkény és a „centrális erőterek” valamennyi formáját, a lehető legnagyobb ellenállást igyekeztem kialakítani magamban mindenféle előítéletek ellen, és erre biztatom embertársaimat is, de megértem őket, ha a hányinger leküzdésében még van pótolnivalójuk. Ahogyan a fizikai természet, úgy az emberi természet fölött sem lehet korlátlanul uralkodni. A homoszexualitást vidáman elfogadom (a nőit, a leszbikákat csendesen még pártolnám is) – mindaddig, amíg nem teszik másokra, számomra nézve is kötelezővé. Öltsön ám mindenki olyan nemi szerepet magára, amilyet akar, de még a „művészet eszközeivel” se próbáljon engem a részesévé tenni. A szakállas kolbász előadását s különösen annak díjazását már erre tett kísérletként fogtam fel, s az egészet belengő áhítat még feszengőbbé tett. Emlékeztetek ellentétes párhuzamként Eugène Ionesco Kopasz énekesnőjére, az emberi kapcsolatok felszínes tartalmatlanságának groteszk bemutatására. Létünk kiüresedett, »kint sincs senki, bent sincs senki, koccintsunk csak!«