Olvasson még:
- Hírek hétfőn: 2025-től jöhet az amerikai vízummentesség. Nem lett magyar vezetője Nagybányának
- Miért válhat Kolozsvár a világ egyik közepévé? Hova lettek a tősgyökeres kolozsváriak? – beszélgetés Lukács József helytörténésszel – 1. rész
- Vadászokra támadt egy medve. Napenergia-boom lesz Romániában – vasárnapi hírmix
„Amikor két évvel ezelőtt a szocialisták népszavazással meneszteni akarták az államelnököt, s saját belügyminiszterük, Ioan Rus bejelentette: a szavazásra jogosult állampolgárok száma meghaladja a 18 milliót, olyan hisztérikus zuvat vette kezdetét, hogy joggal várhatta el mindenki, aki ebben az országban él és mozog: a rendelkezésükre álló két esztendő alatt lélekszám dolgában is rendet raknak.
S lám, épp a napokban derült ki, akkori acsarkodásukat semmittevés követte, s a hamarosan sorra kerülő európai parlamenti választásokra elkészített – most már elektronikusan számon tartott – lajstrommal is 18 milliónál két-háromszázezerrel több választójogú polgárt tartanak számon. Igaz, közben a 2012-es népszámlálás adatait is többször újraértékelték, az Országos Statisztikai Hivatalnál hosszas gondolkodás után úgy döntöttek, hogy az országnak 20,2 millió lakosa van, és 512 000 külföldre telepedett, választójoggal rendelkező állampolgára. Akkoriban e mesterséges népszaporulatot azzal magyarázták, hogy, ha törik, ha szakad, húszmillió fölött kell tartani az ország állandó lakosainak számát, mert így több pénzt lehet kérni az uniótól, több képviselőt lehet bejuttatni az EP-be, s egyáltalán: más a rangja egy országnak, ha nem 19 milliónál valamivel több lakosa van, hanem 20 millió fölött.”