„(…) A hivatalosan közölt adatok szerint 128 ezren küldték el az előre megkapott s a feladó döntését tartalmazó borítékot, ám ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy az oda nem figyelés meg egyebek miatt minden negyedik szavazólapot érvényteleníteni kellett, akkor az eredmény még soványabb. Az érvényes voksok mindössze egy plusz képviselő állításához voltak elegendőek, ami viszont arra jó volt, hogy a Fidesznek újfent meglegyen a kétharmados többsége. (…)

Nem hogy nem volt az a bombasiker, amire a pesti kormánypártiak az anyaországi adófizetők pénzén csapott igen erős kampány okán számítottak, de még közepes siker sem. Gondoljuk csak el, divatos szóhasználattal élve, az elcsatolt részeken élő közel kétmilliós magyarságnak alig 0,61 százaléka fejezte ki akaratát, hogy milyen pártot kíván az anyaország élére! A kettős állampolgárságot elnyert félmilliónak is alig több mint egynegyede. Az ismerőseimtől és a környezetemben élőktől kapott információk szerint elsősorban azok szavaztak, akik kitelepült családtagjaik vagy üzleti kapcsolataik révén is kötődnek az anyaországhoz. Nem túlzás, amit a média hangoztat: csak Erdélyből mintegy kétszázezren költöztek át a rendszerváltás óta. Itt maradt hozzátartozóik most a szavazatokat vivő levelekből is beazonosítható címük által az ottani hatóságoknak bizonyíthatják, hogy „jó magyarok”. Még akkor is, ha az állampolgárság és a szavazás közjogilag nem azonos a nemzethez való tartozással. Ám a választás okán mesterségesen  felfokozott nemzeti érzés ezt nem veszi tudomásul.”