„Egy darabig érdeklődéssel forgattam, de aztán hamar beleuntam – nem vagyok egy türelmes ember. Személyes rekordom két oldal, többet soha életemben nem tudtam kirakni, s a gyorsaságra, mely mostanában oly fontos lett, akkoriban ügyet sem vetettem. 5,5 másodperc alatt, amennyi a mai világrekord, el sem lehet kezdeni valamit, nemhogy befejezni. Az egyik unokaöcsém viszont úgy nyomogatja az éleket, hogy az ember még a szemével sem tudja követni.
A játék maga mindig érdekelt, még ha kevés játékot tudtam is igazán felszabadultan játszani. Mert a játék kilendülés a mindennapokból, miközben mégiscsak a mindennapokban játsszuk azt, amit játszunk, a mindennapi nyűg, unalom, futószalagság válik egyszerre semmivé attól, hogy az ember három éves lyánya váratlanul azt mondja, »apa, pacsu«, vagyis, hogy vegyem le a papucsomat, mert focizni (passzolgatni) fogunk, a mindennapok szépülnek meg, amikor az ember kosarazni vagy bólingozni (kuglizni) megy, nem beszélve a fociról.
Rubik Ernő tehát sem többet, sem kevesebbet nem cselekedett negyven évvel ezelőtt, mint hogy felmutatta, hogyan lehet újra kilépni a mindennapokból, hogyan lehet emberhez méltónak lenni, megfeledkezni számlákról-költségekről-fizetésekről-munkaidőről, és a hétköznapi önmagunkból átvedleni valaki mássá.”