Kétféle autonómia

Maximálisan egyetértünk az önrendelkezéssel, arról azonban nem tudunk, hogy létezne olyan autonómia, amely lehetővé teszi a hatályos törvények áthágását.
Hirdetés

„Kicsit olyan a helyzet, mintha Romániában kétféle autonómiaértelmezés létezne.

Az egyik szerint ha a magyarok kérik – akár önálló egyetemi karok, akár területi autonómia formájában –, az önrendelkezés káros, az állam egységét veszélyeztető intézmény, így tiltandó még akkor is, ha annak biztosítását törvényes úton szeretnék, és igénylői tiszteletben tartják az ország jogszabályait.

A másik szerint viszont ha a magyarok számára káros, akkor nyugodtan alkalmazható, nem gond, ha az önrendelkezésre hivatkozva törvényeket hágnak át. Kérdéses, mennyire nevezhető jogállamnak az az ország, ahol a törvények nem egyformán vonatkoznak mindenkire függetlenül attól, hogy csak a félreértelmezett egyetemi autonómia híve, vagy az egyetemen belüli nagyobb önállóságot akar. A területi önrendelkezés híveiről nem is beszélve.”

Hirdetés