Mert Napóleon is csinálta?

„Mostanra már befestette Moszkva feketére Kijevet, a Krímet elsiratták Washingtonban, Brüsszel keresztvetésben gyakorolta magát, és Ukrajna szakadár keleti része harctérré alakult. Feltalálták a kétezer-tizennégy pont egyes NATO-t, EU-ázsiója lett a Kusturicás balkáni vircsaftnak, a Pershingeket átfestették Patriótákra, és újraismerkedik a már rég több sebességes EU a mikor csigalassú, mikor villámgyors Oroszországgal.

A kérdés, hogy lesz-e ebből hidegháború pont kettes, s ha lesz, hideg marad-e, közelebb került, de az is sürgető érdekesség, hogy miért aggódik a választása miatt ejtésre ítélt Krím legalább négy múzeuma. A helyi szakemberek aggódnak a százával Amsterdamba kiállításra szállított artefaktumok miatt, amelyek még az elcsatolás előtt kerültek Dániába. És persze aggódnak a dán szakemberek is: ők tulajdonképpen kinek küldjék haza az ukrán nemzeti kincsként titulált tárgyakat, ki is most már ezeknek a tulajdonosa? (…)

Amit azonban fel kell gyorsítani, s ebben igenis lehetne úttörő Kijev (a saját kincseinek védelme mellett), az a szovjetek által főleg a második világháború alatt és után az európai doméniumokról orosz földre hordott történelmi értékű tárgyak, műtárgyak hazajuttatásának tisztázása. Itt nem annyira a Napóleon által Oroszországba vitt, majd menekültével ottmaradt tárgyakról van szó, de inkább a német, magyar, lengyel tárgyi történelem és lopott művészet hazaszállításáról. Úgy tudom, 1998-as keltezésű az a törvény, amely szerint minden olyan kulturális műkincs, amely a második világháború után került Oroszországba, a nemzet kincsét képezi, és csak a parlament engedélyével szolgáltatható vissza. Így viszont korántsem egyszerű és sikerrel kecsegtető folyamat a visszaszolgáltatás.”