„A minap „megdönthetetlen” bizonyítékkal állt elő egy jótét lélek, a Képes Krónikában bukkant rá. Kálti Márk, a krónika feltételezett szerzője 1360 táján egy akkor már sok száz éves székely legendát jegyzett le, amely bizonyára ősidők óta élt a nép száján, benne volt a köztudatban: „Ezek a székelyek azt tartották, hogy Csaba odaveszett Görögországban; ezért mondja máig a nép általában: Akkor térj vissza, amikor Csaba Görögországból.” Az amatőr kutató kiemeli: már a 14. században létezett a hun eredettudat a székely nép körében, hiszen Attila király kisebbik fiától, Csabától származtatják magukat, aki innen ment el, de soha nem jött vissza. És hova is ment? Hát pontosan Görögországba, helyesebben Bizáncba – Kálti Márk idején már Görögországként neveztetett a rég letűnt Keletrómai Birodalom ama része. Tehát a keletről-nyugatról egyaránt szorongatott Csaba királyfi Bizáncba menekült tizenötezer fegyveres hun vitézével, ahol akkor egyik közeli rokona uralkodott.

„Nem volt szükségük őseinknek ehhez könyvekből vett divatos elméletekre, mert hiszen ez a tudat mindig is ott élt Atilla ideje óta nagyapáink, nagyanyáink meséiben, mondáiban” – fogalmaz az öntudatos krónikakutató, majd büszkén jelenti ki: „Vagyis ez a krónikai közlés a nép száján, például Erdővidéken még ma is élő ősi Atilla-, Csaba- és Rika-mondáink eredetiségét támasztja alá. Sőt most már szinte kijelenthető: igazolja is! Na és mi következik ebből? Nem több és nem kevesebb, mint az, hogy a székelyek a hunok maradéka volt akkor, és az most is, tehát egyszerűen a Székelyföldön élt tovább a dicső hun birodalom egy töredéke e maroknyi nép által.”