Fidesz–RMDSZ, avagy a diaszpóralét stratégiája

Az autonómiaellenes attitűd figyelmesebb vizsgálatából viszont az derül ki, hogy a román elit már eleve potenciális vagy „rejtőzködő” magyar állampolgárokként tekint a román állampolgárságú erdélyi magyarokra, akiknek az autonóm politikai közösségként való elismerése tehát nem Románia politikai közösségét erősíti.
Hirdetés

“Rainer Bauböck egy 2007-es tanulmányában megvizsgálván a külhoni szavazást az egyes külhoni (történelmi) kisebbségek területi államukkal szembeni stratégiái felől, három lehetséges stratégiát különböztetett meg. Szerinte az anyaország politikai közösségébe való, valamilyen formában vagy mértékben való bekapcsolódás annak is függvénye, hogy a külhoni csoport/közösség tagjai milyen stratégiát látnak a maguk számára hasznosnak.

Alapvetően három stratégia különböztethető meg: 1) Lehet, hogy az idegen nemzetállam fennhatósága alá került kisebbség tagjai, tehernek vagy másodlagos jegynek tekintik sajátosságaikat, »eltérő mivoltukat«, és ezért az illető ország szélesebb állampolgári közösségéhez való alkalmazkodást (majd asszimilációt) választják; 2) meghatározhatják magukat olyan »diaszpóraként«, amelynek »hazáját« az anyaország képviseli; 3) és végül: külön politikai közösségként határozhatják meg magukat az illető területi államon belül, és ezért autonómiára törekszenek. Amennyiben a nemzeti kisebbségnek a harmadik utat választva sikerült autonóm politikai közösségi státusra szert tennie, a kettős állampolgárság megszerzése nem lehet követendő és hasznos cél, mert az az autonóm státust, a területi állam politikai közösségébe való kollektív beágyazódást gyengítheti.

A román állam és az erdélyi magyarság viszonyában azonban több sajátosság, sőt paradoxon fogalmazza át a fentebbi sémákat.

(…)

Közjogi hatalommegosztás (autonómia) hiányában, a román állampolgárság hagyományos etnikai meghatározottsága mellett az erdélyi magyar elit »párhuzamos társadalom”-felfogása több szempontból is megerősítést kap a diaszpóra-stratégiától. Az etnikai térszerkezettől függetlenül feltételezett egység, az intézményépítés leszorítása a civiltársadalmi szférába: mind-mind olyan elemek, amelyek a diaszpóralét képzeteit erősítik.

Hirdetés

Ugyanakkor a Fidesz „nemzetegyesítési terve«, amelynek kétségtelenül magyar belpolitikai motivációi is vannak, a kettős állampolgársággal és a határon túliak szavazati jogával szintén a diaszpóra-stratégiát erősítette fel. A »közjogi egyesítés« ugyanis egyben hazakínálat is – még akkor is, ha nem jár az áttelepülés perspektívájával. E hazának az elfogadása viszont a diaszpóra-lét öndefinícióit erősíti.

Következésképpen: egyfajta konvergencia mindenképpen létezik az RMDSZ és a Fidesz törekvései között. Ugyanakkor egyéb (itt most el nem ismételt) tényezők hatására az RMDSZ-Fidesz-viszony mégis konfliktusos.

Mindeközben az is látható már, hogy a Bauböck-féle stratégiahármas megosztja az erdélyi magyarságot, és ennek társadalmi-etnikai térszerkezeti okai az elsődlegesek. A határon túli magyarság Trianon után »kényszerközösségekké« kovácsolódott (Bárdi Nándor) azokban a politikai nemzetállami keretekben, amelyeket az állampolgárság 19. századi felfogása dominált. Ezek a kényszerközösségek azonban most, a globális terek, a többes állampolgárság és a sok egyéb belső társadalmi körülmény hatására felbomlóban vannak. Ennek egyik következménye lett, hogy az említett diaszpóra-stratégia és autonóm politikai közösségi stratégia megbontja az erdélyi magyarság korábbi politikai egységét.

Nos, ebben a kontextusban kell feltennünk a kérdést, hogy miképp kapcsolódik az erdélyi magyarok másodlagos – »rezidencialitás nélküli« – magyar állampolgársága az RMDSZ-Fidesz-viszony stratégiai tétjeihez?”

Hirdetés