Az autonómiaellenes attitűd figyelmesebb vizsgálatából viszont az derül ki, hogy a román elit már eleve potenciális vagy „rejtőzködő” magyar állampolgárokként tekint a román állampolgárságú erdélyi magyarokra, akiknek az autonóm politikai közösségként való elismerése tehát nem Románia politikai közösségét erősíti.
"Rainer Bauböck egy 2007-es tanulmányában megvizsgálván a külhoni szavazást az egyes külhoni (történelmi) kisebbségek területi államukkal szembeni stratégiái felől, három lehetséges stratégiát különböztetett meg. Szerinte az anyaország politikai közösségébe való, valamilyen formában vagy mértékben való bekapcsolódás annak is függvénye, hogy a külhoni csoport/közösség tagjai milyen stratégiát látnak a maguk számára hasznosnak.
Alapvetően három stratégia különböztethető meg: 1) Lehet, hogy az idegen nemzetállam fennhatósága alá került kisebbség tagjai, tehernek vagy másodlagos jegynek tekintik sajátosságaikat, »eltérő mivoltukat«, és ezért az illető ország szélesebb állampolgári közösségéhez való alkalmazkodást (majd asszimilációt) választják; 2) meghatározhatják magukat olyan »diaszpóraként«, amelynek »hazáját« az anyaország képviseli; 3) és végül: külön politikai közösségként határozhatják meg magukat az illető területi államon belül, és ezért autonómiára törekszenek. Amennyiben a nemzeti kisebbségnek a harmadik utat választva sikerült autonóm politikai közösségi státusra szert tennie, a kettős állampolgárság megszerzése nem lehet követendő és hasznos cél, mert az az autonóm státust, a területi állam politikai közösségébe való kollektív beágyazódást gyengítheti.
A román állam és az erdélyi magyarság viszonyában azonban több sajátosság, sőt paradoxon fogalmazza át a fentebbi sémákat.
(...)
Közjogi hatalommegosztás (autonómia) hiányában, a román állampolgárság hagyományos etnikai meghatározottsága mellett az erdélyi magyar elit »párhuzamos társadalom”-felfogása több szempontból is megerősítést kap a diaszpóra-stratégiától. Az etnikai térszerkezettől függetlenül feltételezett egység, az intézményépítés leszorítása a civiltársadalmi szférába: mind-mind olyan elemek, amelyek a diaszpóralét képzeteit erősítik.
Ugyanakkor a Fidesz „nemzetegyesítési terve«, amelynek kétségtelenül magyar belpolitikai motivációi is vannak, a kettős állampolgársággal és a határon túliak szavazati jogával szintén a diaszpóra-stratégiát erősítette fel. A »közjogi egyesítés« ugyanis egyben hazakínálat is – még akkor is, ha nem jár az áttelepülés perspektívájával. E hazának az elfogadása viszont a diaszpóra-lét öndefinícióit erősíti.
Következésképpen: egyfajta konvergencia mindenképpen létezik az RMDSZ és a Fidesz törekvései között. Ugyanakkor egyéb (itt most el nem ismételt) tényezők hatására az RMDSZ-Fidesz-viszony mégis konfliktusos.
Mindeközben az is látható már, hogy a Bauböck-féle stratégiahármas megosztja az erdélyi magyarságot, és ennek társadalmi-etnikai térszerkezeti okai az elsődlegesek. A határon túli magyarság Trianon után »kényszerközösségekké« kovácsolódott (Bárdi Nándor) azokban a politikai nemzetállami keretekben, amelyeket az állampolgárság 19. századi felfogása dominált. Ezek a kényszerközösségek azonban most, a globális terek, a többes állampolgárság és a sok egyéb belső társadalmi körülmény hatására felbomlóban vannak. Ennek egyik következménye lett, hogy az említett diaszpóra-stratégia és autonóm politikai közösségi stratégia megbontja az erdélyi magyarság korábbi politikai egységét.
Nos, ebben a kontextusban kell feltennünk a kérdést, hogy miképp kapcsolódik az erdélyi magyarok másodlagos – »rezidencialitás nélküli« – magyar állampolgársága az RMDSZ-Fidesz-viszony stratégiai tétjeihez?"
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.
Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.
A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Látszólag naiv eszmefuttatás arról, hogy miként lehet hivatali kommunikációs balfaszkodással tartósan mérgezni a közvéleményt.
Látszólag naiv eszmefuttatás arról, hogy miként lehet hivatali kommunikációs balfaszkodással tartósan mérgezni a közvéleményt.
Romániában nem ritkák a vendéglátóiparban tapasztalható hiányosságok, ám nem mindegy, hogy ezeket milyen szemszögből közelítjük meg. A turizmus személyes tapasztalatokon alapul, a vendég pedig az alapján dönt, hogy mit kap a pénzéért.

De ha mégsem, akkor talán megfontoltabban kellene nyilatkozgatni.
De ha mégsem, akkor talán megfontoltabban kellene nyilatkozgatni.
Platformok jönnek és mennek. De egy generáció számára közösségi- és identitásformáló erő volt az internetnek az a korszaka, amikor még nem volt olyan gyors, mint most, de épp elég gyors volt ahhoz, hogy maradandó élmény legyen.
Platformok jönnek és mennek. De egy generáció számára közösségi- és identitásformáló erő volt az internetnek az a korszaka, amikor még nem volt olyan gyors, mint most, de épp elég gyors volt ahhoz, hogy maradandó élmény legyen.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
A manele jött, szólt és győzött, pontosabban letarolt mindent, amit a tömegszórakozás szintjén letarolhatott. Ehhez valahogy viszonyulni kell. De nem mindegy, miképpen.