Várjuk ki a végét

Nem árt óvatosan kezelni a PSD lépését, az előzmények ismeretében ugyanis semmi sem indokolja a hurráoptimizmust.
Hirdetés

„Ne feledjük, a Ponta által kinevezett prefektusok tavaly szakmányban ontották a feljelentéseket és a bírságokat a Hargita és Kovászna megyei közintézményeken kitűzött székely zászlók miatt.

Maga a kormányfő élen járt a lobogó elleni hadjáratban. Románia ellenségének nevezte az erdélyi magyarok elleni „szimbolikus agreszszió” beszüntetését követelő Fideszt és Tőkés Lászlót, hisztérikusan reagált, amikor a magyar Parlament épületére kitűzték a székely zászlót, sőt többször leszögezte: Románia kormánya sohasem bólint rá olyan jogszabályra, amely lehetővé tenné a székely zászló kitűzését középületekre, ilyet legfeljebb a magyar kormány fogadhat el.

Persze tudjuk, hogy a politikusoknak nem erénye a következetesség, és hatalmon maradásuk érdekében ma képesek homlokegyenest ellenkező álláspontra helyezkedni tegnapi véleményükkel. Mégse csodálkoznánk, ha a most beterjesztett zászlótörvény mögül a parlamenti szavazás során kifarolnának a szociáldemokraták, a kormányfő pedig – nem először fordulna elő – mosná kezeit, miszerint nem szólhat bele a szuverén törvényhozás munkájába.”

Hirdetés