„A szenátus ugyan elfogadta a Hargita megyei honatya törvénymódosító indítványát, miszerint minden városban kötelezően főutat kell elnevezni 1918. december elsejéről, ám a »nemzeti ügy« ezúttal megosztotta a román politikusokat: a szociáldemokrata miniszter kezdeményezése az ellenzéki demokrata-liberálisok tiltakozását váltotta ki. Mivel a képviselőház a döntő kamara, nem lehet mérget venni rá, hogy a javaslat törvényerőre emelkedik, ám már az első parlamenti vita sok tanulsággal szolgál.(…)
Végeredményben mellékes, hogy bevezetik-e a rendelkezést, vagy sem: ez sokat már nem oszt vagy szoroz a tekintetben, hogyan is érzi magát a saját utcaneveiért, nyelvi, közösségi jogaiért szélmalomharcot vívó magyarság Romániában.
Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes nemrég reményét fejezte ki: talán a gyulafehérvári nagygyűlés 100. évfordulója elvezet oda, hogy a román társadalom alaposan átértékeli a nemzeti kérdést. Igen, megtörténhet: akkor, ha mi is elhisszük, ez az ország csak a románoké, és ha a nagy ünnepen lojális állampolgárokként román zászlókat lobogtatva koccintunk az egyesülésre a kormányban, a parlamentben, az önkormányzatokban, a hivatalokban, az utcán és otthon is.”