Ünnepek és torok

Aki ma Tőkés László hiányát ünnepli, önmagát gyászolja.
Hirdetés

„Hatalmas revelációként, korszakos pillanatként élik meg egyesek az RMDSZ európai parlamenti listájának hivatalos bejegyzését. Érdekes – megkockáztatom: kissé beteg – módon azonban nem a listán szereplő nevek tematizálnak, hanem a hiányzók. Illetve a nagy hiányzó. Aki úgy hiányzik, hogy jelöltsége igazából, komolyan soha fel sem merült. És az ő hiányzása jelenti most a történelmi vízválasztót, amelytől fogva már minden másként lesz.

Tőkés László – merthogy róla van szó – persze nemcsak hiányával, jelenlétével is képes vihart kavarni. Az elmúlt harminc esztendő folyamatosan ezt bizonyította, mert, ugye, ma már aligha vitatható, hogy »a forradalom szikrája« nem ’89 decemberében pattant ki, legfeljebb akkor talált gyúlékonyabb közegre. Léte, munkássága, tekintélye, kezdeményezései, de akár esetenkénti, nehezen követhető rögtönzései is olyan egészet képeznek, amelyhez foghatót nem nagyon alkotott senki a közelmúlt történelmében. Pláne nem azok, akiknek megjelenése a Tőkés László közéleti létének következménye.”

Hirdetés