„Putyinnak meg kell a Krím, kell Szevasztopol, a fekete-tengeri támaszpont, kell a kontinentális talapzat melletti kőolajkészlet, kell az újabb terület, mely hatalmát igazolja. Az orosz duma megszavazta a félsziget annektálását, a helyiek fegyverek árnyékában kinyilvánított akarata is az orosz elnöknek kedvez. Az új ukrán kormány, de főként hadserege meg túl gyenge ahhoz, hogy de facto is szembeszálljon a nagy orosz medvével. Már Kelet-Ukrajna a tét, s félő, hogy a népszavazásos játékot ott is hamarosan bevetik.
Ukrajnáért, annak keleti régiójáért és a Krím félszigetért a Nyugat minden bizonnyal könnyet ejt, de nagyobb áldozatra aligha hajlandó. Kisebb-nagyobb gazdasági szankciók és diplomáciai fagyosság, no meg a hidegháború hangulatának felpörgetése közben a mindent fölülíró kétoldalú gazdasági érdekek győzedelmeskednek, az­az a Gazprom, mely napjainkban remekül helyettesíti a Vörös Hadsereget.
A kérdés már csupán az, hogyan, mikor és miként folytatja nagyra törő tervét az oroszok ura.”