„Ifjonckoromban egy betakarítási riportra kellett mennem valamelyik főváros közeli községbe, hogy saját szememmel győződjem meg a lejelentett különösen jó hektárhozamok titkairól, és másoknak is a tudomására hozzam ezeket.
Ahogy megérkeztem, az első, amit láttam, hogy az enyhe nyárvégi szél vígan lengeti a dúskalászú gabonát. Aratásnak semmi nyoma.
Értetlenkedésemre elmondta a szövetkezet elnöke, hogy jelenteni ugyan lejelentették a hozamot, de gépek (vagy üzemanyag?) hiányában még nem tudtak hozzálátni sem. Nagyon kért, hogy erről hallgassak, mert az egész településnek baja lehet belőle, egyébként is általánosan bevett szokás ez. Meg-sajnáltam, és igyekeztem úgy írni a hektárhozamokról, hogy lehetőleg ne derüljön ki a sorokból: az egész csak vágyálom.
Az uniós csatlakozás előtt aztán úgy tűnt, hogy ez a »szokás« végképp a múlt szakadékába hull, mígnem mostanában újra felszínre kecmergett. Történt pedig, hogy hivatalosan közölni kezdték a jónéppel, miszerint mi lennénk Európa gazdasági kistigrise.”