„Lassan már annak is örülök, hogy meg tudom fogalmazni: mit kívánnék én.
Például a szólás bátorságát. Hogy legyen végre egy olyan kormányunk, mely oly politikusokból állana össze, édes istenkém, akik nem tekintik személyes sértésnek, ha a közszolgálati csatornákon, rádiókon valódi kérdést tesznek fel nekik. Nem is tesznek, szegeznek. Mert van éle, súlya, tartalma. Van tétje. Vagyis nem az Obersovszky-féle, hűséggel és nem szűnő hálával kibélelt ál-kérdések lennének, hogy alázatosanszeretnémmegkérdezni, havankedveválaszolhatisdenemmuszáj. Legyen végre a választott kormány kinevezett politikusának, no pláne fejének annyi bátorsága, hogy képes szembenézni a valódi, gyakorta kellemetlen kérdésekkel, ott megvédeni saját elképzeléseit, döntéseit, és nem változtatja át csuklómozdulattal a közszolgálati adók hírműsorait monológokká. Nem várja el a közgondolkodás kiherélését saját gyávasága okán.
Olvasson még:
Például a kultúra tiszteletét. Hogy ne úgy tekintsenek rá, mint egy trafikra: amit fel- és ki lehet osztani, a kirakatát lefóliázni, hogy az utcáról ne lehessen belátni, mert akkor tán feltűnik, hogy csak azok léphetnek be, akik ideológiailag (is) képesek gazsulálni. Akik azt fújják, ami a gazda fülének kedves. A többi meg boldoguljon, ahol tud: feketepiacon, aluljáróban, vagy sodorjon magának, ha már mindenáron füstölögni támadt kedve. Politikus időnként járjon el operába vagy felolvasóestre, de ne vegyen magának operát vagy írószervezetet. Ne tartson láncon udvari bolondot, aki stílust diktál, ízlést nevel, ellenőrzi, hogy a vásznon ott van-e a drága vezető mindkét füle.
Például az ellenfél tiszteletét. Hogy ne verje ki a víz, ha másféle eszmékről hall, ne bélyegezze meg azok képviselőit mint az országra leselkedő halálos ellenséget. Mert ha ő elfogadja, ami nem azonos a kézenfogó szeretettel, akkor talán a hívek sem acsarkodnak majd annyit, megértik azt a látszólag roppant egyszerű tényt: sokan vagyunk, sokféle gondolattal. Mert egy magyar az két vélemény. Két magyar az három párt, ahogy egy tréfa mondja.”
Lassan már annak is örülök, hogy meg tudom fogalmazni: mit kívánnék én.
Például a szólás bátorságát. Hogy legyen végre egy olyan kormányunk, mely oly politikusokból állana össze, édes istenkém, akik nem tekintik személyes sértésnek, ha a közszolgálati csatornákon, rádiókon valódi kérdést tesznek fel nekik. Nem is tesznek, szegeznek. Mert van éle, súlya, tartalma. Van tétje. Vagyis nem az Obersovszky-féle, hűséggel és nem szűnő hálával kibélelt ál-kérdések lennének, hogy alázatosanszeretnémmegkérdezni, havankedveválaszolhatisdenemmuszáj. Legyen végre a választott kormány kinevezett politikusának, no pláne fejének annyi bátorsága, hogy képes szembenézni a valódi, gyakorta kellemetlen kérdésekkel, ott megvédeni saját elképzeléseit, döntéseit, és nem változtatja át csuklómozdulattal a közszolgálati adók hírműsorait monológokká. Nem várja el a közgondolkodás kiherélését saját gyávasága okán.
Például a kultúra tiszteletét. Hogy ne úgy tekintsenek rá, mint egy trafikra: amit fel- és ki lehet osztani, a kirakatát lefóliázni, hogy az utcáról ne lehessen belátni, mert akkor tán feltűnik, hogy csak azok léphetnek be, akik ideológiailag (is) képesek gazsulálni. Akik azt fújják, ami a gazda fülének kedves. A többi meg boldoguljon, ahol tud: feketepiacon, aluljáróban, vagy sodorjon magának, ha már mindenáron füstölögni támadt kedve. Politikus időnként járjon el operába vagy felolvasóestre, de ne vegyen magának operát vagy írószervezetet. Ne tartson láncon udvari bolondot, aki stílust diktál, ízlést nevel, ellenőrzi, hogy a vásznon ott van-e a drága vezető mindkét füle.
Például az ellenfél tiszteletét. Hogy ne verje ki a víz, ha másféle eszmékről hall, ne bélyegezze meg azok képviselőit mint az országra leselkedő halálos ellenséget. Mert ha ő elfogadja, ami nem azonos a kézenfogó szeretettel, akkor talán a hívek sem acsarkodnak majd annyit, megértik azt a látszólag roppant egyszerű tényt: sokan vagyunk, sokféle gondolattal. Mert egy magyar az két vélemény. Két magyar az három párt, ahogy egy tréfa mondja.
– See more at: http://www.maszol.ro/index.php/velemeny/26292-papp-sandor-zsigmond-a-sok-szent-kozott#sthash.NfCJpjjd.dpuf