Székely, szabadság

El lehet ítélni, meg lehet-e szólni az akasztott embert azért, mert kapálózik?
Hirdetés

„Csoda-e, ha újabban a saját létét veszélyben érző székelység »radikalizálódásáról« lehet beszélni? El lehet-e ítélni mindezek tükrében azt a polgárt, aki úgy érzi, kulturális-nemzeti értelemben (is) egyre nyomasztóbb a helyzete, s még azt sem engedik meg neki, hogy búját-baját egy rendes tüntetésen, tiltakozó megmozduláson az utcán világgá kiáltsa? Ha a járdára szorítják vissza az utcai megmozdulást is? El lehet ítélni, meg lehet-e szólni az akasztott embert azért, mert kapálózik?

A székely azért szerencsére akaratos, makacs nép: ha nem engedték meg neki az utcai felvonulást, a járdán vonult, de vonult. A március 10-i marosvásárhelyi események számomra erről szóltak: nem a vármegyés balhézásról, a jobbikos kampányolásról, a szervezők pánikhangulatáról, hanem arról a több ezer egyszerű székely polgárról, köztük – s ez nagyon fontos – sok marosvásárhelyi székely-magyar emberről, akik büszkén, mosollyal az arcukon, boldogan hurcolták keresztül a városon a kétszázötven méteres székely lobogót. Nem a balhézásért, nem kisebb adókért, több szociális juttatásért, nem a megélhetésért: egyszerűen az életért, azért, hogy a székely-magyar ember Székelyföldön, benne Marosvásárhelyen továbbra is otthon érezze magát. Hogy gyerekeink, unokáink is elmondhassák majd a Színház téren vagy Bernády Kultúrpalotája előtt: itthon vagyunk, s itthon is maradunk.”
Hirdetés