Könyvtárfojtogatás

„Szívem a könyvtárak oldalán dobban. Mint gyakorló könyvtáros tudom, hogy a kiadványok, kötelespéldányok (amelyeket valamennyi kiadónak és szerkesztőségnek záros határidőn belül el kell juttatni a Nemzeti Könyvtárhoz, függetlenül attól, hogy milyen nyelven és tartalommal jelenik meg) tömege sokkal dinamikusabban, gyorsabban és megállíthatatlanul növekszik, mint a Minisztérium struktúrája. A könyvek egyre csak szaporodnak, könyvek könyveket, disszertációkat, monográfiákat és népszerű munkákat nemzenek, szülnek, nevelnek föl, folyóiratok, napilapok támadnak a semmiből és halnak csöndes halált, de egy nemzeti könyvtárnak úgy áll jól, ha minden évfolyamnak minden lapszámával rendelkezik, és kiszolgálhatja velük a kutatót. A könyvtár ma már több, mint a raktározott holmi tárhelye: kulturális műhely, a szellemi közélet része, fóruma, találkozóhelye az alkotónak a közönséggel, írónak olvasóval, művésznek a fogyasztókkal. Művészek, írók, szerkesztők összművészeti vására, találkozóhelye, műhelymunkáinak színtere.

Minden könyvtár rémképe a férőhely hiánya. És ezen egyelőre nem segít az elektronikus könyvtár, a csigaléptekkel suhanó digitalizálás.

A minisztériumról pedig köztudomású, hogy évek óta nem engedélyezi újabb szakemberek alkalmazását a már létező könyvtári intézményekbe, s ezzel a működőképesség kerékkötője. Holott az állományok átlalában csak nőnek…

Másrészt viszont egy ilyen kormányrendelkezés fölöttébb jól jön a kormányzó szociáldemokrata elitnek, hiszen a hivatalba lépő új művelődési miniszter, Kelemen Hunor nevével fogják összekapcsolni a népszerűtlen intézkedést a nacionalista román sajtó és a magyarellenesség munkásőrei, kihelyezett rágalmazói – és máris kész a vád: a román kultúra fojtogatója, a könyvtárgyalázó maga a miniszterelnökhelyettes-miniszter.”