Többes számban

Mi, akik az idei székely szabadság napjának legfájóbb tanulságaként most úgy érezzük, hogy kevesen vagyunk, és nem tudjuk, hol vannak a többiek.
Hirdetés

Az a felemelő hangulat, amelyet tavaly éltek meg mindazok (és nem csak), akik részt vettek a marosvásárhelyi székely szabadság napján, szinte nyom nélkül szertefoszlott a második születésnapon. Az elmúlt évek egyetlen mértékadó és -tartó szervezete, az autonómiatörekvéseket következetesen, őszintén és önzetlenül képviselő Székely Nemzeti Tanács most hibázott, amikor belement a félmegoldásba, és hagyta, hogy a megemlékezőket-tüntetőket úgy terelgessék a járdán a csendőrök, mint az állatokat. (…)

Sajnos azonban sokkal felháborítóbb dolgok is történtek Vásárhelyen: a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom hőzöngése megmutatta, milyen veszélyekkel jár, ha azt hisszük, azért vonulunk utcára, hogy a »mi« arcunkat, bajainkat, követeléseinket lássa-hallja a világ – ehelyett csuklyás-maszkos dulakodókról szólnak a hírek. A múlt fájdalmain élősködő, ezzel pedig a jelenünket fertőző bagázs minden bizonnyal büszke performanszára, mi azonban szégyelljük és elítéljük.
 
Igen, mi: azok, akiket most közönyös családtagok, barátok, munkatársak, szomszédok ostoroznak azzal a felkiáltással, hogy ezért kellett?! Mi, akik a Dâmboviţa-parti alkudozások miatt újfent távol maradókat képtelenek vagyunk megérteni. Mi, akik az idei székely szabadság napjának legfájóbb tanulságaként most úgy érezzük, hogy kevesen vagyunk, és nem tudjuk, hol vannak a többiek.
Hirdetés