„Az is ösztönből dőlt el, hogy hadat üzen a szokásos, Magyarországon élő Erdély-képnek? Valaki azt mondta, ha Erdély még Tündérkert, akkor maga benne a konyhaszag.
Pedig egész jó a parfümöm. De köszönöm a szellemes metaforát. Nem üzentem hadat, nem terveztem el, hogy most le fogom verni egy függönykarnissal az összes pókhálós Erdély-képet, amit Magyarország kiakasztott a falra. Egyszerűen elkezdtem erdélyi problémákról írni, és ez lett belőle. Talán azért tűnik hadüzenetnek, mert nem fogom vissza magam, mindent leírok kertelés nélkül. Néha találkozom olyan művekkel, amelyek jók lehetnének, de érződik bennük a gyávaság, vagyis, hogy bizonyos dolgokat nem mernek kimondani. De ne gondolja, hogy én nem vagyok gyáva. Én is az vagyok. Csak éppen folyamatos harcban állok a saját gyávaságommal, és mindig legyőzöm. Azért tudom legyőzni, mert szabadnak gondolom magam. Aki nem szabad, az nem teheti meg, hogy ne legyen gyáva.
Ez a »képrombolás« most valahogy benne van a levegőben. Egyre-másra jöttek ki olyan regények, esszékötetek, amelyek a valódi Erdélyt szólaltatják meg, problematizálják. Fog ez menni a politika nélkül is?
Maga az Erdélyről való beszéd tiszta politika. Erdély sorsa nagyon érzékeny pontja a magyar történelemnek, ezért a róla való diskurzus mindig felér egy politikai állásfoglalással. Szerintem azt kell elérni, hogy a politikai elit, amely megpróbálja elhitetni, hogy a nehéz kérdésekre könnyű válaszok adhatók, ne befolyásolja az Erdélyről való gondolkodásunkat. Ne azt gondoljuk róla, amit a politikusok szeretnének, hanem hagyatkozzunk saját tapasztalatainkra, és gondolkodjunk a magunk eszével, ne a másokéval.”