„Ezer turistacsalogató honlapnál többet elárul a mai Nagyváradról az a tény, hogy a nyughelyükön megbolygatott egykori váradiak azok mellé kerültek, akik életükben az emberi közösség peremére sodródtak, és akiknek halálukban is csak a temető eldugott zugában jutott hely, ráadásul a város egykori polgárai annyi megbecsülésben sem részesültek, hogy egy kereszt, vagy valamilyen jel legyen azon a földkupacon, amelyik most őket takarja, és még azt a talpalatnyi földet is sajnálták tőlük, amit még a hajléktalanoktól sem vont meg a mai Nagyvárad. Ezért került mind a hatvanhárom koporsó, a bennük lévő, több mint száz, többnyire név szerint azonosított ember maradványaival egyetlen nagyobbacska gödörbe.
A Rulikowsky temető Isten háta mögötti sarkában húzódó jeltelen földkupac bizonyítéka a kegyeletsértésnek, egyben szimbóluma az embertelenségnek és a rosszul értelmezett haszonelvűségnek, amely még a helyet is sajnálja azoktól, akik egykor tisztességben-becsületben éltek és dolgoztak itt, és akiknek halálukban egykor kijárt az a talpalatnyi föld, amelybe az emlékezet belekapaszkodhatott.
Azok az emberek ma már nem jogosultak ilyen helyre sehol Nagyváradon: sem Szőlősön, sem Olasziban, sem pedig a Rulikowskyban, mert a mai Nagyvárad számára nem egyebek az egykor élő váradiak földi maradványai, mint hasznavehetetlen csontok, egy kupac szemét, amit úgy is hantoltak el, hogy a koporsókkal teletömött, majd betömött gödör úgy nézzen ki, mint egy szemétdomb. Ha vigaszunk nincs is, de magyarázatunk lehet erre a történésre: azok bántak így ezekkel a halottakkal, akiket egy pillanatig sem fenyegetett az a veszély, hogy bármelyik ősük valaha is valamelyik egykori váradi temetőkben nyugodhatott.”