A legfőbb a szakadás Kelet (Harkov) és Nyugat (Lviv) azaz pro-Rosszíja és pro-EU között. El fog tűnni? Nem hiszem.

Ott van a kulturális és nyelvi szakadás – ha csak Kijevet nézzük, feltűnnek az oroszul beszélő, ám Európa-barát állampolgárok. Köddé lesz ez? Kötve hiszem. (…)

 

Ott az antagonizmus a „demokratikus” és az elviselhetetlen korrupció, a demokrácia és forradalom között, a legitim választások és a mindent elsöprő megmozdulások között. Mi bizonyul ezentúl legitimnek és állandónak Ukrajnában? Van választás, amelyre nem következnek forradalmak, majdani Majdanok?

 

Szembe került az eddigi és a reanimált alkotmány, sejthető, hogy az alaptörvény mint olyan már nem szent, sőt, mediálás közben a nyugatos külföld is szanzsen eltekintett az alkotmányos demokrácia erőltetésétől. Kóser ez? (…)

 

Egy biztos: Moszkva tudja, hogy ha valami csoda folytán Ukrajna rendeződne, úgy ők elszalasztanák a bevonulás lehetőségét, így hát bementek, s a háttérben ott vár sorsára Moldova és Grúzia. A szimferopoli, akszenyovi árnykormány és a május 25-ről, március 30-ra előrerántott autonómia-referendum csak ráadás…”