A tanulók nem lehetnek pályatévesztett pedagógusok áldozatai

„Legfontosabb dolgaink többnyire tabunak számítanak, ha másképpen nem, abban a megfogalmazásban, hogy »nem szabad«, »nem illik« »rosszat« mondani, akkor sem, ha az a közjó érdekében történik.” Interjú.
Hirdetés

Hogy ne ismét a nagy romániai magyar körbepanaszkodást indítsuk el – vagyis hogy az iskola a szülőt, a szülő az iskolát, a diák a tanárt, a tanár a diákot kárhoztatja a rossz érettségi eredmények vagy a nemzetközi felméréseken való gyenge szereplés miatt –, szükség lenne ennek a hárítás-szindrómának a leküzdésére, mert addig nem alakulhat ki beszélgetés. Ezt hol kellene vajon kezdeni? 

 
A közös felelősség azonos lehet a közös felelőtlenséggel. A mindannyiunk felelőssége: mindenkinek a külön felelőssége abban, amit tesz, vagy nem tesz. Távolról sem vagyunk egyformán működtetői vagy támogatói az oktatásnak. Nem lehet, nem szabad elmosni a felelősségek határait, és a felelősség állandó áthárítása sem fogadható el. 
 
Az oktatás nem lineáris rendszer, sok helyen kellene és lehetne elkezdeni a jó irányú változtatást: például a tanító- és a tanárképzés helyzetének felelős elemzésével; elérni újra azt, és ez csak akarat kérdése, hogy világosak legyenek a politikai, a hatósági, a szakmai feladatok és hatáskörök; hogy a tankönyvek készítésében váljon külön az üzleti érdek, a közvetlen politikai cél és a tanítás-tanulás közvetlen érdeke. 
 
Létre kellene már hozni a magyar közoktatás szakmai háttérintézetét, amelyre az oktatási törvény lehetőséget nyújt, lenniük kellene – szintén az oktatási törvény alapján – a »magyar« megyékben is állami finanszírozású tehetségközpontoknak (centre de excelențe). 
(…)
És amivel mindig gond van a munkajogi kötöttségek miatt: az egyértelműen alkalmatlannak bizonyuló bármilyen státusú oktatótól meg kell válni. Osztályok, tagozatok is szűntek már meg teljesen »alkalmatlan« tanár miatt, a kisiskolások ingáztatásának is ez az egyik fő oka. Ha szellemileg teljesen ép gyermekek négy év alatt nem tanulnak meg rendesen írni, olvasni, számolni, akkor ez a tanító alkalmatlanságát bizonyítja. Ha egy tantárgyból sorsdöntő vizsgán nagyarányú a sikertelenség, akkor mindenképpen kérdésessé válik a tanár alkalmassága, felvetődik az iskola felelőssége.
(…)
A legnagyobb a felelősségük az iskoláknak, ennélfogva vezetőként az igazgatóknak. Nem könnyű a helyzetük, de még a rossz rendszerben is jóval nagyobb a mozgásterük, mint erre hivatkozni szoktak. Sőt a hatalmuk. Ezzel gyakran vissza is élnek. És ez rossz, mert nem a parancs, az utasítás volna a fő dolguk, hanem, hogy folyamatosan biztosítsák, javítsák a tanítás és a tanulás feltételeit.” 
Hirdetés